NRGreport
Menü

Produktum kontra ökológiai lábnyom, avagy le tudunk-e jönni a növekedési drogról?

Elemzés | NRGreport, Major András | 2020-02-28 05:54

Abban szinte konszenzus van a szakértők között, hogy a súlyosbodó ökológiai válság kezelése érdekében olyan mélyreható, globális szintű változásoknak kell végbemenniük, amelyek a jelenlegi gazdasági világrendet sem hagyhatják érintetlenül. Azzal kapcsolatban viszont már korántsincs egyetértés, hogy milyen mértékű változásokra is van szükség.

Az egyik, sokak által erősen vitatott álláspont szerint a kapitalizmus folyamatos gazdasági növekedést célzó alaptermészete egyszerűen nem összeegyeztethető a bolygó erőforrásainak végességével. Így véli Samuel Alexander, a Melbourne-i Egyetem Melbourne Sustainable Society Institute tudományos munkatársa is, aki szerint amennyiben 2050-ben még mindig a kapitalizmus lesz a domináns gazdasági rendszer, akkor a jelenlegi trendek alapján bolygónk ökoszisztémája a legjobb esetben is az összeomlás szélén áll majd.

A klímaváltozásra és a szélesebb környezeti válságra adandó megfelelő válasz részeként egy posztkapitalista társadalmi modellt kellene kialakítani, amely a Föld ökológiai határain belül működik - következtet a kutató a The Conversation hasábjain saját kutatására is hivatkozva, egyben elismerve, hogy ez valószínűleg az emberiség által valaha megkísérelt legnehezebb dolog lesz, és sokan bizonyára már a felvetést is naivnak és nevetségesnek fogják tartani. A szerző ugyanakkor igyekszik hangsúlyozni: korántsem azt állítja, hogy a kapitalizmus nem adott volna sokat a társadalmaknak, noha ezek a pozitív hozadékok a nemzetek között és a nemzeteken, társadalmakon belül is nem egyszer meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak meg.

A gazdasági növekedés fogalma általánosságban a bruttó hazai termék (GDP), vagyis a gazdaságban előállított áruk és szolgáltatások pénzbeli értékének bővülésére utal. A GDP és a környezeti hatások alakulása pedig történelmileg világszerte szoros összefüggést mutat. A kapitalizmus gyakorlatilag folytonos növekedést igényel: életképességük fenntartása érdekében a vállalkozásoknak nyereséget kell kell termelniük, a kormányok pedig szintén a növekedésben, ezáltal az adóbevételek bővülésében érdekeltek, például közkiadásaik finanszírozási szükségleteire tekintettel. Amennyiben bármely kormány környezeti okokra hivatkozva igyekezne lassítani vagy leállítani a gazdasági növekedést, a kapitalizmus hatalmas gazdasági erői hevesen ellenállnának - bizonyos vállalkozások pedig akár az adott ország elhagyását is kilátásba helyezhetik.

A legtöbb közgazdász és politikus elfogadja a bolygónk szörnyű állapotáról szóló tudományos jelentéseket, nem sok ember gondolja azonban azt, hogy a problémát a kapitalizmus jelentené. Ehelyett az ökológiai krízisre adott leggyakoribb válasz a "zöld növekedést" sürgeti. Ez az elmélet egyre több áru és szolgáltatás kevesebb erőforrás felhasználásával, illetve kisebb környezeti hatás mellett történő előállítását tartja kívánatosnak. A körforgásos gazdaságnak is nevezett modell keretében a vállalkozások kisebb környezeti hatású, illetve élettartamuk letelte után újrahasznosítható termékeket gyártanának.

1,75 Föld kellene

Amennyiben a gazdaság egésze kizárólag ilyen termékeket és szolgáltatásokat termelne, kínálna és fogyasztana, úgy talán nem kellene feladnunk a kapitalizmus állandó növekedésre vonatkozó követelményét, hiszen "csak" le kellene választani a gazdasági növekedést a környezeti hatásoktól. A zöld növekedés elmélettel kapcsolatban azonban számos komoly probléma akad. Először is az, hogy egyelőre messze nem sikerült világviszonylatban is meghatározó jelenséggé válnia; ha működik is már helyenként, a nemzetgazdaságokon belül is csak korlátozott mértékben valósul meg, így aztán a változás nem elég gyors vagy mély ahhoz, hogy alkalmasnak tűnjön a veszélyes éghajlatváltozás megakadályozására.

Másodszor, a növekedés környezeti hatásoktól való szükséges elválasztásának mértéke egyszerűen túlságosan nagy. Az ökológiai lábnyomra vonatkozó kalkulációk azt mutatják, hogy a jelenlegi globális gazdasági aktivitás fenntartásához 1,75 bolygóra van szükségünk. Évről évre egyre rövidebb idő alatt éljük fel a Föld egy évre elegendő erőforrásait; tavaly minden eddiginél korábban, július 29-én volt a túlfogyasztás világnapja. Ez persze nem is olyan meglepő, hiszen minden ország egyre nagyobb és nagyobb növekedést és folyamatosan emelkedő életszínvonalat kíván biztosítani saját maga számára.

A növekedés istene és a fogyasztói civilizáció meghaladása

A kapitalizmus megreformálására irányuló erőfeszítések - például a karbonadó bevezetésével és az újraelosztás áttervezésével - bizonyos mértékben csökkenthetik a környezeti károkat és előmozdíthatják a társadalmi igazságosságot. A "növekedés istenébe vetett hit" ugyanakkor mindezt, ha nem is semmissé, de jelentéktelenné teheti - fogalmaz Alexander. Az ENSZ álláspontja szerint a globális szegénység enyhítésének legjobb módja a fenntartható gazdasági növekedés. A fejlett világ magas életszínvonalát azonban a szerző érvelése szerint egyszerűen képtelenség az egész emberiségre kiterjeszteni, legalább is biztonságos, fenntartható keretek között, miután a fenntarthatóság megteremtéséhez éppen hogy az emberiség energia- és erőforrás-felhasználásának visszafogására van szükség.

A fent már említett túlfogyasztás napját 2020-ban bizonyos országok már most maguk mögött hagyták, így Katar (február 11.) és Luxemburg (február 16.) is, míg például az Egyesült Államok számára március 14-én, Kanadának március 18-án, Ausztráliának pedig március 30-án jön el az a nap, amelyig feléli a Föld - fenntartható módon - erre az évre számára adott erőforrásait. Közben az előrejelzések arról szólnak, hogy a Föld népessége a jelenlegi 7,7 milliárdról mintegy 9,7 milliárd főre emelkedhet 2050-ig. Így könnyen belátható, hogy hosszú távon a fogyasztás jelenlegi szintje sem tartható, nemhogy annak emelése.

A cikk szerint a méltányosnak nevezhető arányok elérése érdekében a fejlett országoknak legalább 50-75 százalékkal kellene mérsékelniük energia- és erőforrásigényüket. Ez egyértelműen a fogyasztói civilizáció meghaladását, jóval szerényebb, de még mindig elégséges életszínvonal, illetve új, posztkapitalista termelési és elosztási eljárások kialakítását tenné szükségessé, melyek célja nem a korlátlan növekedés biztosítása, hanem minden ember alapvető szükségleteinek kielégítése lenne.

Új típusú megoldások

A fogyasztás természetesen egyéni döntések által is visszafogható, azonban ennél jóval átfogóbb, közösségi szintű intézkedésekre van szükség, amelyek célja helyi, megosztáson alapuló gazdaságok kialakítása, és amelyek nem függenek a globalizált, fosszilis energiahordozó alapú elosztási láncoktól - fogalmaz Alexander. A szerző szerint a társadalmaknak kell nyomást gyakorolniuk a politikusokra azért, hogy azok szisztematikus változtatásokat fogadjanak el. Ehhez szerinte jó kezdetet jelentettek a 2019-ben világszerte tartott diáktüntetések, illetve az Extinction Rebellion klímamozgalom demonstrációi, melyek idővel képesek lehetnek a széles közvéleményt is megnyerni egy alternatív, növekedés utáni gazdaság ügyének. A változáshoz végül strukturális, politikai újításokra is szükség lesz, amelyeknek a földhasználati szokások fenntarthatóvá tételétől a túlnépesedés kérdéséig számos területet magukba kell foglalniuk.

A kutató hangsúlyozza, természetesen nem egy centralizált, szovjet típusú szocialista rendszert javasol megoldásként, már csak azért sem, mert egy határtalan növekedést célzó szocialista gazdaság éppolyan fenntarthatatlan, mint a kapitalista növekedés. Ehelyett a képzeletünket kiterjesztve alternatívákat, új megoldásokat kell találnunk - fogalmaz Samuel Alexander. Ezzel együtt a kutató szerint a posztkapitalista mozgalmak valószínűleg el fognak bukni, ám ha nem azonosítjuk a kapitalizmussal szorosan együtt járó növekedési fétist központi problémaként, hatékony, átfogó választ sem fogunk tudni adni az egyre súlyosabb ökológiai krízisre.

Címlapkép forrása: Pixabay

NRGreport, Major András | Forrás: The Conversation