Trading

Szinte teljesen leállt a koronavírus-járvány miatt az új és a használt autók kereskedelme Magyarországon

NRGreport | 2020.03.27. 07:01

Erdélyi Péter szerint lényegében kiürültek az autószalonok és a használtautó kereskedésekben is jelentősen megcsappant a kereslet. A javítók azonban működnek és működniük is kell – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke.  

Erdélyi felhívta a figyelmet arra is, hogy a lakosság élelmiszerrel, gyógyszerrel való ellátásához menniük kell az áruszállító járműveknek, emellett a közfeladatot ellátó szervezetek – mentők, tűzoltóság, rendőrség – kocsijainak is. Hozzátette, a családok kiszolgálását ellátó személyautókra is szükség van, hiszen a közösségi közlekedés igénybevétele kockázatos. Ezért is stratégiai fontosságú, hogy a javítóipar megfelelő kapacitásokkal álljon az üzemeltetők rendelkezésére. A szervizek nyitvatartását nem korlátozták, és nem is szabadna. Az autószerelők közvetlenül nem érintkeznek a megrendelőkkel, ezért őket nem fenyegeti kiemelten veszély a járvány miatt. Ugyanakkor a vállalkozások, amelyek foglalkoztatják a szakembereket, üzleti szempontból veszélybe kerülhetnek. Utóbbi miatt javasolta az MGE és az Autós Nagykoalíció, hogy a gépjármű-kereskedelmi és -javítói tevékenységet, valamint a belföldi és nemzetközi (belföldre vagy belföldről irányuló) áruszállítási tevékenységet, továbbá az autókölcsönzőket is sorolják a súlyos gondokkal küszködő szektorok közé, és ezekre is alkalmazzák az ide vonatkozó könnyítéseket – írta a Magyar Nemzet.

Ezen kívül javasolták a munkaerő-megtartási támogatások kiterjesztését az ­autós ágazatra, kérték, hogy a határzáron a Magyarországra irányuló árukkal, például alkatrészekkel érkező magyar és külföldi szállítók járműveit engedjék át. 

Ahogy fontosnak tartják azt is a mostani kihívásokkal teli időszakban, hogy az elektromos ­autókra és a nagycsaládosok autóira biztosított támogatás kifizetését gyorsítsák fel, mert a sok száz várakozó autó finanszírozása megroppanthatja a kereskedők pénzügyi helyzetét.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.