Vállalatok

Ingyen MOL Hygi a hátrányos helyzetű közösségeknek

NRGreport | 2020.04.29. 13:34

Több mint 15 000 liter MOL Hygi fertőtlenítőt adományoz a MOL több segélyszervezetnek, szociális és gyógyító intézménynek, önkormányzatnak,– áll a vállalat friss közleményében.

Kedden érkezett meg a Magyar Máltai Szeretetszolgalat budapesti központjába a kamion, amely leszállította MOL adományát. Több ezer liter MOL Hygi kéz- és felületfertőtlenítő érkezett a központba, ahonnan tovább szállítják azt az ország különböző pontjaira, többek közt az ország hátrányos helyzetű falvaiba, közösségeihez.

Forrás: MOL

Múlt hét végén szintén több ezer liter érkezett a Magyar Vöröskereszt központjába, ahonnan országszerte, a megyei szervezeteken keresztül számos intézményhez és szervezethez (pl. Családok Átmeneti Otthona és hajléktalanokat ellátó intézmények) juttatja el a Vöröskereszt a fertőtlenítőket.

„Nagy mennyiségű MOL Hygit szállítottunk ki az elmúlt hetekben az egész országban, ennek köszönhetően a stratégiai intézményekben és kiskereskedelmi forgalomban is elérhető már a MOL fertőtlenítője. Ugyanakkor kiemelten fontos nekünk az is, hogy a hátrányos helyzetű falvakhoz, közösségekhez is eljusson ez a fertőtlenítő. Ezért mintegy 15 000 liter MOL Hygit adományozunk több szociális és gyógyító intézménynek, önkormányzatnak, a Máltai Szeretetszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek” – mondta Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke arról számolt be, hogy a fertőtlenítőszert elsősorban a bentlakásos intézményeikben, idősotthonokban, fogyatékkal élő emberek otthonaiban és hajléktalanszállókon fogják felhasználni. Az adomány másik részét pedig a legszegényebb kistelepüléseken zajló programjaik során azoknak a családoknak juttatják el, akik nem tudnak maguknak fertőtlenítőszert vásárolni.

„Szociális intézményeink rendszeres fertőtlenítése azok közé az alapvető biztonsági rendelkezéseink közé tartozik, amellyel elsősorban az ellátottaink, valamint a munkatársaink és önkénteseink egészségét védjük a járvány alatt. Ebben nyújt most segítséget stratégiai partnerünk, a MOL fertőtlenítőszer-adománya, melynek segítségével továbbra is biztonságosan támogathatjuk közösségeinket” – hangsúlyozta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

  NRGreport
Címkék
#adományozás   #MOL Hygi  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.