Fenntarthatóság

Megújuló kilátások a járvány után

NRGreport | 2020.06.03. 11:02

A gazdasági visszaesés következtében a világ energiaigénye és szén-dioxid-kibocsátása korábban sosem látott mértékben lecsökkent. Emellett az energiamixben jelentős átalakulás ment végbe. Az energiaforrások közül – mint kiderült – a megújulók tudtak a leginkább ellenállni a kialakult helyzetnek, míg minden más hagyományos energiatermelés esetében a visszaesés volt általános – írja az alternativenergia.hu.

Március közepén a globális energiafelhasználásnak csupán 5%-át, míg áprilisra már az 50%-át érintette a koronavírus miatt kialakult helyzet. A legszigorúbb szabályozásokat bevezető országokban az energiaigény átlagosan 25%-kal esett vissza, az első negyedévet vizsgálva világ szinten a szükségletek 3,8%-kal mérséklődtek éves összevetésben. Becslések szerint a mobilitási és gazdasági megszorítások nyomán a globális energiaigény 2020-ban a teljes évre vetítetten 6%-kal eshet vissza, ami így az elmúlt 70 év legnagyobb mértékű visszaesése lehet.

Az energiahordozók közül a szén iránti kereslet csökkent a legnagyobb mértékben. Az első negyedévi fogyasztás 8%-kal maradt el a tavalyi időszak adataihoz képest. A visszaesés oka legnagyobb részt Kínához köthető, mivel az ázsiai ország gazdasága javarészt szén alapú, és az év elején a koronavírus éppen ott tetőzött. A kínai kitermelés és az export csökkenését a világ más országaiban is megérezték. A kieső kínálatot a világ más részein olcsóbb földgázzal, valamint megújuló energiaforrásokból (szél- és napelemes erőművek) révén pótolták.

Az olaj esetében ugyancsak csökkent a kereslet. Ez legnagyobb részt a szállítás-közlekedési ágazat mérséklődésével és az olaj iránti kereslet csökkenésével állt összefüggésben. A globális közúti szállítási aktivitás mértéke márciusban közel 50%-kal, a légi közlekedés pedig 60 %-kal maradt el a 2019-es eredményektől.

Az energiaforrások közül csupán a megújulók (főként a napelemes rendszerek és a napenergia) iránti kereslet nőtt az első három hónapban, mégpedig 1,5%-kal. Emellett 2019 év végéhez képest az alternatív áramtermelés 3 %-kal bővült. Ezeknek pedig két fő oka van: a megújuló áramtermeléshez nincs szükség nagyszámú humánerőforrásra, másrészt pedig az alternatív energiatermelés támogatói környezet ösztönző kapacitástelepítései.

Utóbbi indokot alátámasztja, hogy 2019-ben több mint 100 GW-nyi új napelemes új és 60 GW-nyi szélerőmű kapacitás jött létre világszerte. Bizonyos országokban, ahol eddig is jelentős megújuló kapacitások voltak több időszakon át is rekord magas részarányt értek el, mint például a magyar, a belga, a német és az olasz gazdaságban. Összességében az energiamixben az első negyedévben a szén részaránya 23% alá esett, az olaj és gáz részesedése minimálisan csökkent, míg a megújulók aránya 13%-ra emelkedett. Előzetes elemzések szerint a megújulók iránti igény 2020-ban várhatóan további 1 %-kal növekszik majd – véli az alternativenergia.hu cikke.

Címlapkép forrása: Pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.