Trading

Először kapott amerikai olajat Fehéroroszország

NRGreport | 2020.06.12. 06:42

Fennállása óta először kapott amerikai kőolajat Fehéroroszország – közölte csütörtökön a Belnyeftyehim sajtószolgálata.

A Captain amerikai tanker 77 ezer tonna Fehéroroszországnak szánt nyersolajjal pénteken kötött ki Klaipeda litván kikötőben. Innen az első szállítmány csütörtökön vasúti tartálykocsikon érkezett a novopolocki Naftan olajfinomítóba. A szállítás 10 napig tart majd és 22-23 szerelvényt vesz igénybe.

A litván államvasutak szerint naponta 120 tartálykocsiban mintegy 7 tonna olaj indul Novopolockba. A vilniusi amerikai nagykövetség szombaton "versenyképesnek" nevezte az amerikai United Energy Trading és a Getka, valamint a lengyel Unimot által lebonyolított üzletet, amely szerinte erősíti Fehéroroszország önállóságát és függetlenségét.

Vlagyimir Makej fehérorosz külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az amerikai olajszállítmányok a beszerzési források diverzifikálását célzó állami politika részét képezik, az ország finomítórendszerének a 2020-ra és a későbbi évekre való stabil ellátása érdekében.

Klaipedába idén eddig hét tankernyi szaúdi olaj érkezett Fehéroroszország számára, a legutóbbi május 12-én.

A Belnyeftyhim szerint az amerikai idén immár a 12. alternatív eredetű – nem orosz -, Fehéroroszországba érkező tankerszállítmány volt. Ezek mennyisége összességében meghaladta az egymillió tonnát.

Minszk és Moszkva között árvita alakult ki az olajszállítmányokkal kapcsolatban. Amíg az előbbi ellentételezést követelt az olajár-kedvezmény megszűnése miatt, addig az utóbbi a Szövetségi Államról 1999-ben megkötött egyezmény elmélyítését sürgette.

A fehérorosz olajimport az úgynevezett orosz "adómanőver" miatt drágult meg, amelynek keretében Moszkva az elmúlt évek folyamán több lépésben gyakorlatilag megszűntette a kiviteli vámot, ám ennek ellensúlyozására megnövelte az ásványianyag-kitermelési adót. Oroszország korábban illetékmentesen szállított nyugati szomszédjának. (MTI)

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.