Fenntarthatóság

Már több mint százezer regisztrált felhasználója van a Mol Bubinak és meg is újul

NRGreport | 2020.06.12. 10:03

Rekordszámú, több mint négyezer új ügyfele lett a Mol Bubi közbringarendszernek áprilisban, és átlépte a százezret a regisztrált ügyfelek száma – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Jelenleg 7-8 ezren veszik igénybe rendszeresen a fővárosi közbringarendszert, amelynek indulása óta több mint hárommilliószor utaztak Budapesten a Mol Bubi kerékpárjaival – olvasható a közleményben.

Mint írták, jellemzően nyolc percig tart egy utazás a Mol Bubival, amelynek használói a rendszer indulása óta összesen mintegy hatmillió kilométert tettek meg a fővárosban.

A gyűjtőállomások száma a kezdeti 76-ról 157-re nőtt, az állomásokon található 2071 kerékpár mintegy 40 négyzetkilométernyi területet szolgál ki.

Emlékeztettek, március 15-től átmenetileg jelképes, havi 100 forintos összegért lehet használni a fővárosi közbringarendszert. A havibérlet korlátlan számú, alkalmanként legfeljebb 30 percig tartó utazást tesz lehetővé további díj megfizetése nélkül.

Az intézkedés kiemelkedő sikert hozott, a számok egyértelműen túlmutatnak a járványhelyzeten, hiszen sokkal kevesebb közlekedő mellett lett sokkal magasabb a közbringarendszert használók száma – közölte a BKK.

A közleményben kitértek arra is, hogy a fővárosi önkormányzat még március végén döntött arról, hogy új kerékpársávokat alakít ki, és ennek köszönhetően a közszolgáltatásként működő Mol Bubi mellett a városi kerékpározás helyzete általánosságban is javult. Továbbá arról is döntés született, hogy jövőre teljesen megújul a közösségi kerékpár-szolgáltatói rendszer: új mobilapplikáció bevezetése, könnyebben tekerhető kerékpárok, valamint a többszintű árazás és a rugalmasabb használat bevezetése is a tervek között szerepel. (MTI)

  NRGreport
Címkék
#BKK   #Budapest   #kerékpársáv   #MOL Bubi  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.