Vállalatok

A hidrogénes teherautókat gyártó Nikola a Tesla nyomdokaiban

NRGreport | 2020.07.01. 11:24

A Nikola hidrogént felhasználó üzemanyagcellás teherautókat gyárt, és az az állítása, hogy ezekkel a járművekkel a közúti teherfuvarozást teljesen át fogja alakítani. Trevor Milton, a Nikola Motors alapítója ugyanis úgy véli, hogy a teherfuvarozásban nem az akkumulátoros, hanem az üzemanyagcellás hajtás lesz a nyerő, vagyis az e-autókat gyártó Tesla, és a kamionokat építő Nikola kiegészíti egymást. Musk egyértelműen elutasítja az üzemanyagcellát, és a két vezérigazgató élesen szokott üzengetni egymásnak.

A két hajtás egyezik abban, hogy végső soron elektromos árammal működteti a motort, ám döntő különbséget jelent, hogy az áramot az egyik esetben egy előre feltöltött akkumulátorból nyerik ki, a másikban viszont az autó vagy kamion “fedélzetén” szállított hidrogén elégetéséből szerzik. A végeredmény ugyanaz, de az akkumulátort tölteni kell, a hidrogénes járművet pedig (hidrogénnel) tankolni.

Az akkumulátoros jármű akkor teljesen zöld, ha a töltéséhez szükséges áram is zöld forrásból származik (és az akkumulátorok előállításának is alacsony a környezeti lábnyoma), a hidrogénes pedig akkor, ha a hidrogéngázt megújuló forrásból állítják elő. Ebből a szempontból jelenleg mindkét technológia gyerekcipőben jár – folytatja a G7.

Milton azt jósolja, hogy a városi autózás és helyi kisteherautó forgalom valóban az akkumulátoros járművekre fog épülni, a hosszabb távú és nagyobb volumenű áruszállítást azonban szerinte csak hidrogénes üzemanyagcellával van értelme kiszolgálni. Egy friss írásában azzal érvel, hogy zöld hálózati elektromos árammal nem lehet 297 dollárnál olcsóbban megtölteni egy kamiont Kaliforniában ahhoz, hogy 800 kilométert megtegyen, a zöld forrású hidrogén viszont jelenleg 250 dollárból kihozható. De a Nikola le fogja szorítani a 800 kilométer megtételéhez szükséges üzemanyagárat 155 dollárra, ami azért lehetséges, mert a Nikola nem hidrogénellátó hálózatot épít.

A kamionoknak nem kell annyi töltőállomás, mint az autóknak, és a saját hálózatba táplált hidrogénnel is a Nikola fog kereskedni. A bevételek így nem pusztán a kamion eladásából származnak majd, hanem a hidrogénből is. A Nikola által megtámadott piac éves forgalma így összesen 600 milliárd dollár, ez a bevételi lehetőségek elvi felső határa, legalábbis a mostani üzleti modell alapján. Az ígéret szerint a társaság 10 éven belül évi 10 milliárd dollár bevételt fog elérni, ám az első dollárok csak jövőre kezdenek csordogálni. A Nikola azt mondja, már most 14 ezer darabos megrendelése van, pedig a kamionoknak egyelőre csak a prototípusa létezik.

Címlapkép forrása: Nikola Motors

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.