Gyorskaján is elélnek a város közelében élő vízi madarak, ez pedig azt jelenti, hogy néha ráfanyalodnak a csirkeszárnyakra is – derült ki egy friss kutatásból.

Az nem is kérdés: annyira átalakítjuk a környezetünket, hogy több állatfajnak nagyon lecsökken a természetes élőhelye, és ebből következik az, hogy a táplálkozási lehetőségeik is szűkülnek. Az urbanizáció óriási problémát jelent világszerte, az állatoknak nemcsak az élőhelyük, de a természetesen előforduló táplálékuk is eltűnik.

A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint azonban egyes állatfajoknál a táplálék lecsökkenésével éppen az ellenkezője is történik, mint amire számítanánk: az élőhelyüket és táplálékukat vesztett állatok kihasználják az ember közelségét, és kipótolják, amit a természetből elvettünk tőlük. A vízparti madarak egyes fajai például az általunk meghagyott gyorskajával laknak jól, ha éppen kevés a hal a környező tavakban és folyókban.

Ez, bár alapvetően jól hangzik, egyben azt is jelenti, hogy a madarak kannibálokká válnak: a gyorskajából ugyanis nem válogatnak, és ugyanúgy eszik a hotdogot, mint például a csirkeszárnyakat.

A Florida Atlantic University szakértői összesen 160 erdeigólya-fészket monitoroztak a 2015-2017 közötti fészekrakó időszakban. Ezek közül 106 volt városi környezetben, a maradék 54 pedig a természetben, ahol eredetileg az erdei gólyák fészkelnének, ha nem csökkenne gyors ütemben az élőhelyük, és nem kellene alkalmazkodniuk az emberekhez.

Abban az időszakban, amikor az élelem természetes módon elérhető és bőséges volt, mind a városi, mind a természetben élő állatok nagyjából ugyanazt ették (főként a halakat, persze), ugyanolyan mennyiségben, és megfelelő számú fiókát költöttek ki. A kutatás során azonban megfigyelték, hogy az élelemhiányos időszakban a gólyák feltalálják magukat, és átnézik a környezetükben található szemetet is – nemcsak hogy átkutatják, esznek is belőle, a megfigyelések szerint például csirkeszárnyat és hotdogot biztosan. A természetes élőhelyükön fészkelő erdei gólyák már nem voltak ilyen leleményesek, és nem merészkedtek be a számukra idegen környezetbe azért, hogy élelmet keressenek.

Érdekes, hogy a városi példányok képesek voltak megtartani a kikelt fiókák magas számát, míg a természetben élő 54 gólyapárnak kevesebb fiókája született – ezt a szakértők egyértelműen az élelemhiánnyal hozták összefüggésbe. A természetben élő gólyáknak ugyanis nem volt lehetőségük élelmiszerhiányos időszakban kiegészíteni az étrendjüket gyorskajával, és, mint korábban említettük, nem is jelentek meg a városokban guberálni.

Az ínséges időkben a városi madarak egyébként is jobban feltalálták magukat: amikor nem a gyorskajára fanyalodtak rá, akkor rákokat, békákat, és a városi vizekben megtalálható egyéb kétéltűeket is fogyasztottak.

Ebből a kutatásból az derül ki, hogy vannak olyan állatfajok, amelyeket nemcsak nem érint rosszul az urbanizáció, az emberi környezet terjeszkedése és a természetes élőhelyek csökkenése, hanem kifejezetten profitálnak is belőle – szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy ez valószínűleg a kivétel, és nem pedig a szabály. Az emberi tevékenység következtében nemcsak az állatok élőhelye, de az élelmezésük biztonsága is csökken, hiszen az általuk elfogyasztott állatoknak is kevesebb lesz a természetes élőhelye. Így, hiába találják fel magukat az erdei gólyák, mégis arra kellene fókuszálnunk, hogy kevesebbet avatkozzunk bele a vadvilág életébe.