Fenntarthatóság

Maszkba gabalyodott, kétségbeesett sirályt találtak

Stuth-Nagy Niki | 2020.09.10. 03:00

Ez is felhívja a figyelmet arra, hogy mennyivel több egyszer használatos műanyagot dobunk ki most, a koronajárvány idején.

Több kutatás is foglalkozott már azzal, hogy a koronavírus-járvány milyen rosszat tett az egyszer használatos műanyag elleni harcnak: most mindenki úgy gondolja, hogy az eldobható, egyszer használt termékek sokkal biztonságosabbak, ráadásul többet rendelünk online, ami akaratlanul is nagyobb műanyagszennyezéssel jár. Ezeknél is nagyobb problémát jelent azonban az egyszer használatos orvosi maszkok eladásának megnövekedése: mivel a vírus terjedése ellen mindenki maszkokat használ (hozzátesszük: helyesen), a számuk a kommunális hulladékban is megnőtt, sőt, az állat- és növényvilág számára sokkal veszélyesebb helyekre is került.

Ilyen például az óceán, ahol nemcsak a halak és a vízben élő emlősök, de a tengeri madarak is veszélybe kerülnek miatta. Korábban is komoly probléma volt ugyanis, hogy az élővilág látta kárát a műanyagszennyezésnek: az állatok rendszeresen belegabalyodtak a le nem bomló szemétbe, és vagy emiatt kerültek veszélybe, vagy pedig azért, mert ezeket a műanyagokat elfogyasztották, és szörnyű kínok között, különböző emésztési problémáktól elpusztultak. Most, hogy a maszkhasználat nagyon sok helyen kötelezővé vált, legalább is a zárt helyeken biztosan, az elhasznált daraboknál is hasonló probléma lép fel.

Az első ilyen, nagyobb nyilvánosságot kapó eset Essexben történt, ahol egy sirályt találtak maszkba gabalyodva. Az állat állítólag már több mint egy hete a maszk „fogságába esett”, az anyag pedig egyre jobban gabalyodott a lábára, amitől egyre kevésbé tudott mozogni. A madarat végül egy autókereskedés előtt vették észre az ott dolgozók, és ők hívtak segítséget is. Az eset július végén történt, azután, hogy a maszkhasználatot Nagy-Britanniában is kötelezővé tették a boltokban.

Az RSPCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals, nyersfordításban az Állatok Elleni Kegyetlenségét Megelőző Királyi Társaság) felügyelője szerint akárhányszor meg akarták fogni az állatot, az megpróbált arrébb ugrálni, de végül elesett a saját lábába tekeredett orvosi maszk miatt. A madár lábai már meg voltak dagadva, annyira szorították a valószínűleg több napja rászorult gumipántok.

Az RSPCA szerint a madár már jól van, de valószínűleg nem az egyetlen áldozata a nem éppen felelős maszkhasználatnak. A maszkok használata ugyanis nem odáig tart, amíg viseljük őket – ugyanúgy tudni kell azt is, hogyan lehet biztonságosan eldobni őket. A WHO ráadásul az ilyen egyszer használatos maszkoknál azt javasolja, hogy mindig újat használjon az ember, ha már egyszer viselte az egyiket, és az egy kicsit párás lett. Nem nehéz elképzelni, hogy így mennyi plusz hulladék keletkezik, amivel kezdeni kell valamit.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a maszkok legtöbb esetben veszélyes hulladéknak számítanak, hiszen potenciálisan fertőzőképes koronavírusok is lehetnek rajtuk. Így külön fontos, hogy ne csak a kommunális szemétbe dobjuk őket, hanem külön konténerben tároljuk, és a megfelelő helyre dobjuk csak ki. Nagyobb cégeknél rendszerint vannak ilyen hulladéktárolók, de érdemes utánanézni, hogy a lakóhely vagy munkahely környékén van-e ilyen szemetes, ami kifejezetten erre a célra lett kijelölve.

Az egyszer használatos maszkok problémája valószínűleg sokáig velünk marad majd: a University College London kutatása szerint ha a britek mindegyike egy éven keresztül minden nap ilyen maszkot használna, méghozzá előírásszerűen, az 66 ezer tonna hulladékhoz vezetne. Ezek a maszkok ráadásul nem újrahasznosítható anyagokból készülnek – így nagyon fontos lenne, hogy lassan találjunk valamilyen használható alternatívát, mert úgy tűnik, hogy a koronavírus egy jó ideig velünk marad még.

A maszkba gabalyodott sirályról videót ide kattintva tekinthet meg.

  Stuth-Nagy Niki
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.