Hír

A svédek mini energiatermelő erőművekké alakítják otthonaikat

NRGreport | 2020.09.29. 13:47

A World Economic Forum Svédországgal példázza a jövő klímatudatos társadalmát, hiszen a svédek kiemelkedően magas, azaz 54%-ban használnak megújuló energiaforrásokat az ország energiaellátáshoz, azonban nem érik be ennyivel, most azt otthonaikat is átalakítják, hogy azok ne csak áramot fogyasszanak, de tartalékolni, sőt termelni is képesek legyenek.

Miközben az EU vezetői azt vizsgálják, hogy hogyan tudják a 2030-ra kitűzőtt klímavédelmi célokat megvalósítani, például azt, hogy egy ország energiaszükségletének legalább 30% -át megújuló energiaforrásokból állítsa elő, addig az EU Energetikai Átmenet Indexét vezető Svédország már a gyakorlatban alkalmazza azokat a technológiát a helyi megoldásokkal ötvöző eljárásokat, amelyekkel nem csak megvalósítani, de túlszárnyalni is képes a kitűzött energetikai célokat.

A fűtés kulcsfontosságú energiafelhasználás egy olyan hideg országban, mint Svédország. Az ország „lokalizált” távfűtési rendszerének kialakítása közel 70 éve kezdődött azzal, hogy az erőművek által termelt felesleges hőt még a legkisebb falvakban is az otthonokig vezették, aminek köszönhetően ma mintegy 500 helyi távfűtési rendszer működik az országban, biztosítva ezzel a svéd háztartásoknak szükséges hőmennyiség több, mint 75% -át. A fűtéshez szükséges hőt eddig tehát főként erőművek, hulladék-energia erőművek és ipari folyamatok melléktermékei szolgáltatták, mivel azonban az elmúlt évtizedekben a fűtőolaj adója folyamatosan növekedett, az ország villamosenergia-ipari vállalatai is inkább a megújuló energiaforrások, például a biomassza felé fordultak. Tekintettel arra, hogy a rengeteg folyó mellett az ország területének 63%-át erdőtakaró borítja, így egyáltalán nem meglepő, hogy a két legnagyobb megújuló energiaforrás a vízenergia és a biomassza. Ez a biomassza pedig hozzájárul a helyi energiatermeléshez.

A megújuló energiaforrások használatának ösztönzése és a siker kulcsa egyben az, hogy amellett, hogy a helyi „távfűtő” erőművek felesleges hőtermeléssel termelik a svéd háztartásoknak szükséges hő javát, a világon itt a legmagasabb szén-dioxid adója, amit viszonylag olcsó energiaárakkal kombinálnak.
A svédek azonban nem állnak meg a falusi szintre lokalizált fűtési megoldásoknál, hanem az otthonaikat is átalakítják, hogy azok ne csak felhasználják, de termeljék, illetve tárolják is az energiát.

Az egyik példa Ludvika városában található, ahol az 1970-es években épült lakásokat utólag szerelték fel a legújabb intelligens energiatechnológiával, és 48 családi apartman kapott fotovoltaikus napelemeket, hőtárolót és hőszivattyús rendszereket. Az egészet egy mikro-energiahálózat köti össze amelyik például éjszaka segít feltölteni az elektromos autókat.

Ennek eredményeként egy olyan „prosumer” (fogyasztó és termelő) épületegyüttes jött létre, amely a lakosok 77% -ának ellátáshoz elegendő áramot képes előállítani. Az intelligens mérők magas szintű használatával ez a modell úgy tűnik, hogy hamarosan elterjed egész Svédországban.

Az olyan intelligens energiafejlesztések pedig, mint Ludvika okos otthonai, kombinálva a megújuló energiaforrások által vezérelt távfűtéssel, radikális alternatívát kínálnak a centralizált energiarendszerekkel szemben, amelyekre ma sok ország támaszkodik.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.