Fenntarthatóság

Még a kocsiknál is szennyezőbbek lehetnek az aszfaltutak

Stuth-Nagy Niki | 2020.10.12. 04:00

Ha valakitől megkérdeznénk, mi szennyezi a legjobban a levegőt, valószínűleg a közlekedést mondaná – az autókat azonban még ezen a téren is lekörözné simán az, amin gurulnak, az aszfaltutak ugyanis rendkívül környezetszennyezők.

Furcsán hangzik, és valószínűleg senki nem gondolna rá, de a Science Advances tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az utak maguk olyan káros szennyezőanyagokat engedhetnek ki magukból, amelyek legalább annyira, ha nem jobban szennyezhetik a légkört, mint az autók. A szakértők úgy jutottak erre a konklúzióra, hogy elemezték az aszfalt által „kibocsátott” kémiai anyagokat, méghozzá különböző környezeti körülmények és leterheltség alatt.

A kutatásból kiderült, hogy rengeteg káros részecske szabadul fel az aszfaltból, kifejezetten sok a meleg, napos időszakokban. Légszennyezés alatt egyébként általában a PM2,5-es szennyeződést, vagyis a szálló port értjük, ami olyan részecskéket takar, amelyek nem lépik át a 2,5 mikrométeres nagyságot. Az ilyen szálló port rendszerint a közlekedés miatt visszük a légkörbe, de belekerülhetnek még más kémiai forrásból – többek között az aszfaltból is.

Az aszfaltot leggyakrabban az útfelületeken és tetőkön használjuk, ennek nyomán kifejezetten nagyobb mennyiségben van jelen a nagyvárosokban. A Yale Egyetem kutatói szerint éppen ezért komolyan hozzájárul a városi környezetben a légszennyezéshez. Az elmélet bizonyításához úgynevezett nagy felbontású tömegspektrometriát használtak, ami képes az illékony szerves vegyületek (VOC – Volatile Organic Compound, a szálló por egy része) mennyiségének mérésére, méghozzá különböző környezeti adottságok között.

Az eredmények kimutatták, hogy az aszfalt kibocsátása lényegesen megnőtt, amikor 140 Celsius-fokra hevítették – ennyire kell akkor, amikor éppen dolgoznak vele, ahhoz képest, hogy 60 Celsius-fokra csökken akkor, amikor már leterítették, de napos területen található. A napsütés sem tesz jót neki azonban: háromszázszor (!!!) több illékony szerves vegyületet enged ki magából akkor, ha napfény éri, még úgy is, hogy nem melegszik túl a felület.

És hogy honnan tudják a kutatók, hogy ez nagyobb mennyiség, mint amennyit az autók kibocsátanak? Egyszerűen megmérték: begyűjtötték az adatokat a dél-kaliforniai légmedencéből, és megállapították, hogy még így is potenciálisan nagyobb mennyiségű káros anyagot enged ki magából az aszfalt, mint a dízeles és benzines autók összessége. A környék nem volt sem túlzottan forgalmas, sem túl kihalt, így megfelelő méréseket lehetett végezni.

Az eredmények kifejezetten felerősödnek meleg, napos területeken, mivel a napsugárzás felgyorsítja az illékony szerves vegyületek kikerülését az aszfaltból. Mindehhez hozzájön még a felületi melegedés is, és a hatás máris sokszoros.

A szakértők kiemelik, hogy noha rengeteg szó esik a dízeles és benzines járművek kiszorításáról, a közlekedés környezetbaráttá tételéről, senki nem figyel oda arra, hogy maguk az utak mennyi káros anyagot bocsátanak ki. Pedig, úgy tűnik, sokkal jelentősebb problémáról beszélünk, mint korábban hittük volna.

  Stuth-Nagy Niki
Címkék
#aszfalt   #autók   #légszennyezés  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.