NRGreport
Menü

Hálózatfejlesztési gigaprojekt indul az E.ON közreműködésével

Vállalatok | NRGreport | 2020-10-19 16:50

Egyre növekszik a megújuló energiaforrások aránya az energiatermelésben, azonban egyelőre kihívást jelent, hogy az azokból származó teljesítmény ingadozik. A határokon átnyúló és az energiapiacok közötti mélyebb integrációt szolgáló Danube InGrid projekt többek között erre nyújt megoldást, de megújul általa Észak-Dunántúl és Nyugat-Szlovákia elosztóhálózata is – derül ki az E.ON Hungária Zrt. közleményéből.

A szlovák-magyar együttműködéssel megvalósuló intelligens hálózati technológia lényege, hogy ugyanúgy alkalmazkodik a fogyasztói oldal szokásaihoz, mint a termelők igényeihez. Így a vállalat rugalmasabb szolgáltatást nyújt ügyfeleinknek, miközben a környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok is nagyobb hangsúlyt kaphatnak.

„A Danube InGrid projekt az elmúlt évek legnagyobb- és egyben a leginkább jövőbe mutató hálózatfejlesztési beruházása. A jövő okos villamoshálózatát kezdjük el kiépíteni, hiszen egyebek mellett ezzel tudjuk megteremteni a lehetőségét ügyfeleink számára, hogy a környezetbarát megújuló energiaforrásokat, például a napelemrendszereket még nagyobb számban és még hatékonyabban használhassák. Ezzel hozzájárulunk a gazdaság fejlesztéséhez, Magyarország és a saját klímacéljaink megvalósításához is - mondta el Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.

Az Európai Unió által is támogatott projektben mindkét országban meghatározó szerepe van az E.ON-nak, aki többek között okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az Északnyugat-Dunántúlon és Szlovákia nyugati részén. A cél, hogy intelligens megoldásokkal kezeljék az energiatermelés és a felhasználási csúcsok közötti idő- és térbeli különbségeket, egyensúlytalanságokat. Ehhez a legmodernebb adatfeldolgozó- és továbbító, illetve infokommunikációs technológiákat – úgynevezett ICT megoldásokat – dolgoznak ki. A rohamosan növekvő megújuló kapacitás – tavasszal például akadt olyan nap, amikor a hazai áramtermelés közel 30 százalékát a megújulók adták - hálózati csatlakozása érdekében pedig mikroállomásokat építenek. A rendszer részeként okos hálózati eszközöket telepítenek, így vonják be őket energiafogyasztásuk, illetve energiatermelésük vezérlésébe. Az elosztóhálózatok intelligens felügyelete lehetővé teszi, hogy minél nagyobb számban csatlakozhassanak a villamosenergia-hálózathoz a megújuló alapú vagy elosztott villamosenergia-termelő kapacitások.

Az Európai Bizottság is kiemelten kezeli a Danube InGrid projektet, és kulcsfontosságú infrastrukturális kezdeményezésnek minősítette, melyet az Európai Parlament és Tanács is jóváhagyott, és úgynevezett „Közös Érdekű Projektnek” nyilvánította. Ez az első okos hálózati elosztó-rendszerirányítói magyar-szlovák együttműködés, melynek költségvetése 2020 és 2025 között 291 millió euró, átszámítva csaknem százmilliárd forint.

A Danube InGrid projekt tükrözi cégünk azon törekvését, hogy aktív részese lehessen az új energiavilágnak. Valóban hisszük, hogy az energiahálózatok intelligenssé tételére van szükség ahhoz, hogy az EU klíma- és energetikai céljait elérjük. A projekt remek példaként szolgál az elosztó és szállító szolgáltatók közötti nemzetközi szintű hatékony és eredményes együttműködésre is – mondta Marian Ruska, a Západoslovenská Energetika, a.s igazgatósági tagja.

A Duna InGrid projekt jól szemlélteti az E.ON, a SEPS és a MAVIR azon kezdeményezését, hogy folyamatosan korszerű, hatékony és stabil villamosenergia-hálózatot hozzanak létre, amelynek középpontjában a fenntarthatóság, a megújuló energiaforrások és az új technológiákat és módszereket alkalmazó aktív fogyasztók állnak. Az okos hálózatok alkotják majd a leendő dekarbonizált energiarendszer gerincét – tette hozzá Jaroslav Vach, a SEPS elnök-vezérigazgatója.

A Danube InGrid projekt 3 éves előkészítés után 102 millió euró támogatás nyert, ami az eddigi legnagyobb támogatás az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz okos hálózati kategóriájában. A Danube InGrid projekt kapta a 3. legnagyobb összeget a CEF 2020-as felhívásából. A fenti összegből 86 millió euró támogatás jut az E.ON magyar és szlovák vállalatainak.

NRGreport | Forrás: E.ON