Mobilitás

Új energiával hajtott járművek teszik ki Kína új autóértékesítésének 20 százalékát 2025-re

NRGreport | 2020.11.02. 19:45

Előrejelzések szerint az elektromos, a Plug-in hybrid és a hidrogénüzemű járművek értékesítése a világ legnagyobb autópiacán 2025-re az összes új autó értékesítésének 20 százalékára nő, a mostani mindössze 5 százalékról – jelentette be a Kínai Köztársaság Állami Tanácsa.

Az úgynevezett „új energia járművek” (New Energy Vehicle), köztük az akkumulátoros, Plug-in hybrid és hidrogén meghajtású járművek értékesítése nőni fog, köszönhetően a kínai NEV ipar technológiai fejlesztésének – áll az országos ötéves terv részeként rögzített stratégiai dokumentumban.

Az Állami Tanács az elektromos járművek alkatrészeinek, illetve azok technológiájának jelentős fejlesztését, valamint az elektromos járművek kényelmesebbé tétele érdekében hatékonyabb elektromos jármű-töltő és akkumulátorcsere-hálózatok kiépítését javasolta.

A kínai kormány továbbá javítani fogja a zöld autó kvótarendszert is, hogy az autógyártókat környezetbarátabb járművek gyártására késztesse, azt követően, hogy két év múlva megszűnnek a NEV-támogatások, valamint az új energiával hajtott járművek értékesítését autóbuszokra és teherautókra is kiterjesztenék.

A Tesla, a Volkswagen és a helyi versenytárs, a NIO is bővíti az elektromos járművek gyártását Kínában, az értékesítés várhatóan körülbelül 1,1 millió darab lesz ebben az évben.

A kínai start-upként 2014-ben indult vállalat tavasszal 989 millió dolláros tőkeinjekciót kapott, hogy állja a sarat az elektromos autók piacán. A kínai Tesla eladási számai rekordokat döntögetnek és a cég negyedéves mutatóiban is stabil javulás mutatkozik. A NIO árfolyama három számjegyű növekedést produkált az elmúlt hónapok alatt: 2020 májusában 3 dollár volt, ma pedig 33 dollár.

Fotó: NIO

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.