Trading

Megpattant picit az olajár, miután Trump tévesen bemondta, hogy győzött

NRGreport | 2020.11.04. 22:14

Ma az olajárak csaknem 4 százalékkal emelkedtek, miután Trump tévesen állította győzelmét egy reggeli élő televíziós műsorban. Az amerikai elnökválasztás másnapjában vagyunk, még több millió szavazat számlálása hátra van.

Trump győzelme az olaj számára áremelkedést hozhat, alapvetően az Iránnal szembeni szankciók és az árak megtámogatását szolgáló, szaúdiak által vezetett olajtermelés-csökkentések támogatása miatt.

Vitatott eredmény és elhúzódó bizonytalanság esetén az olajár és a piac általában lefelé indul el, Joe Biden győzelme esetén szintén inkább csökkenő árakra lehet számítani vagy legfeljebb semleges hatása lehet, alapvetően a zöld politikák támogatása és Iránnal szembeni lágyabb álláspontja miatt.

„Ebben a szakaszban azt a következtetést tudjuk leginkább levonni, hogy csak kicsi a valószínűsége annak, hogy megszüntetik az Egyesült Államokban a meglévő olaj- és gázadó-ösztönzőket – még akkor is, ha Biden kerül ki győztesként – tekintettel a csekély különbségre amivel nyerhet és a minden bizonnyal republikánus szenátusi többséggel”- mondta Artem Abramov, a Rystad Energy pala kutatások divíziójának vezetője.

A Wall Street megugrott, az amerikai dollár pedig erősödött a deviza kosárral szemben, mivel a túl szoros elnökválasztási hajrában a kereskedők végülis egy megosztott szenátusra fogadtak, amely az ösztönzők megtartása mellett ellenőrzés alatt tartja majd az adóemelést és a szabályozást is.

WTI 39,15 (+3,98%), Brent 41,23 (+3,83%)

Az olajipar várakozásairól korábbi cikkünkben számoltunk be.

 

Fotó: pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.