Az INA igazgatótanácsának elnöke. A MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, a MOL Fogyasztói Szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és az FGSZ Felügyelő Bizottságának alelnöke.
2006-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte közgazdaságtan diplomáját. 2007-ben került a MOL-hoz, ahol több vezetői pozíciót is betöltött.
2009-től az ügyvezető testület mellett dolgozó tanácsadói csapatot vezette, valamint 2010-ig ő volt a Társaságirányítási és folyamatmenedzsment feje is. Ezt követően 2010 és 2011 között a Menedzsment szolgáltatásokért felelős vezető volt, 2011-től pedig többek között a HR területért felelt a Társasági szolgáltatások igazgatójaként. 2015-től 2016-ig a beruházási, beszerzési, kommunikációs és HR feladatok irányításával foglalkozott.
2011 és 2018 között az INA igazgatósági tagjává választották. 2012-től az FGSZ Felügyelő Bizottságának alelnöke. 2017-ben ő lett a MOL Fleet Holding Kft., 2018-ban a MOL Ingatlankezelő Kft. és a MOL Ingatlan Holding Kft ügyvezető igazgatója.
A MOL Magyarország ügyvezető igazgatói posztját 2018 és 2022 között töltötte be.
2022 szeptemberében az INA igazgatótanácsának elnökévé választották. (Fasimon Sándort váltotta a pozícióban)
Forrás: molgroup.info