Vállalatok

Fasimon Sándor marad az INA igazgatóságának elnöke

NRGreport | 2021.01.31. 09:56

2021.január 29-én tartották az INA Felügyelő Bizottságának ülését, amelyen a társaság új igazgatósági tagokat is választott – írta meg a horvát hírügynökség.

Fasimon Sándor korában a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, illetve a Kutatás-Termelés portfólió-fejlesztő vezetője volt. Fasimon 2018-ban vette át az INA IG elnöki pozícióját Áldott Zoltántól. Mandátumát most 2024.március 31-ig hosszabbították meg. Áldott Zoltán jelenleg a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke.

Az INA igazgatóságának új tagjai Horváth Ferenc és Simola József lettek, akik június 30-án váltják Székely Ákos és Pethő Zsoltot. Horváth Ferenc a Mol-csoport Downstream üzletágának vezetőjeként töltött el 17 évet, majd döntött úgy, hogy július 15-től visszavonul a Mol-csoport Downstream ügyvezető igazgatói pozíciójából. MOL ügyvezető testületben betöltött tisztsége megszűnt, a vállalatcsoporton belül azonban továbbra is foglalkozik nemzetközi stakeholder menedzsmenttel, valamint szakemberek és a vállalati kultúra fejlesztésével. Simola József 2011 óta a MOL pénzügyi vezérigazgató helyettese. Az új tagokat szintén 2024. március 31-ig tartó időszakra nevezték ki.

Az újonnan kinevezett tagokon kívül az INA IG tag marad Niko Dalić, Barbara Dorić és Darko Markotić.

A MOL valamivel több mint 4,9 millió részvényt birtokolva, 49,1 százalékos részesedéssel bír az INA-ban, míg a horvát kormánynak 4,48 millió részvénnyel 44,8 százalékos tulajdonrésze van.

Fotó: MOL/INA

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.