A miniszter szerint a Három Tenger Kezdeményezésnek akkor van értelme, ha az országok képesek együtt dolgozni olyan projekteken, amelyek előmozdítják az egyes országok közti kohéziót. Szíjjártó erőteljesen érvelt a projektek megvalósulása mellett, mivel az észak-déli infrastruktúra alulfejlett mind az energia mind a közlekedés területén. „Ezeken kell dolgoznunk és erre a HTK kiváló keretrendszert biztosít” – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter a Három Tenger Kezdeményezés külügyminiszterek tanácsának ülésén.
Szíjjártó beszédében kiemelte, hogy Magyarország sikeresen épített ki gázkapcsolatokat Szlovákiával és Romániával, most pedig Szlovéniával van tervezés alatt a következő, továbbá, hogy az LNG terminál Horvátországban már megkezdte működését, és Magyarország első ügyfele lehetett a krki terminálba érkező amerikai LNG-nek.
A gázellátás Magyarországon nemzetbiztonsági kérdésnek számít. Ezért a magyar kormány számára kulcsfontosságú a diverzifikáció, mind a forrás, mind az útvonal tekintetében.
„Befejezzük a Via Carpatia 230 km-es szakaszát Magyarországon idén ősszel, és megtettük az első lépéseket a nagysebességű vasút felé is, a Visegrádi országok fővárosaival, a Rail Balticával összeköttetésben, illetve Bukarestet is bekapcsolva ugyanebbe a hálózatba.” – mondta Szíjjártó Péter a Három Tenger Kezdeményezés külügyminiszterek tanácsának ülésésén.
Szíjjártó beszédében hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a szlovén-magyar gázvezetékre, annak érdekében, hogy kiszolgáljuk a két ország közti gázellátási igényeket, illetve, hogy kiterjesszük ezt Olaszországra is, valamint tovább kell növelni Magyarország és Szlovákia közti hálózatot is. „Mindez azonban csak akkor nyer értelmet, ha Bulgária és Görögország véglegesíti a két ország közötti csatlakozási vezetéket” – tette hozzá. Szeretné, ha ez a projekt a prioritások listájára kerüljön a három tenger kezdeményezésen belül, hiszen a két ország közti vezeték segít Szerbián keresztül a fizikai összeköttetést a Déli gázfolyosóval, amellyel tovább diverzifikálhatjuk Magyarország gázellátását.
Erre vonatkozóan korábban is sokat érvelt már a miniszter.
Végezetül hozzátette: „Nem szeretnék, hogy a Három Tenger kezdeményezés „mesterségesen kizáró” legyen. A keleti és déli szomszédságokkal való együttműködés lehetősége legalább annyira fontos.”
Fotó: facebook