Az INA elmúlt 20 éves jó vagy rossz eredményeiért éppúgy felelős a horvát kormány is, írja a Vecernji list. A horvát lap hosszasan elemzi, hogy kinek és miért állhat pont most érdekében visszavásárolni a MOL részesedését, és hogy az egésznek egyáltalán mi az értelme vagy realitása.

Az elmúlt néhány választási ciklusban az INA állandó kampánytéma volt Horvátországban. Andrej Plenković, horvát miniszterelnök 2016 karácsony estéjén jelentette be, hogy a horvát olajvállalat MOL tulajdonban lévő részét visszavásárolná a horvát állam, és már a gondolat, hogy az INA ismét Horvátország tulajdonában lehet, megremegteti a hazaifias horvát szíveket. Emellett van egy másik, kevésbé vonzó alternatíva is, amely elfogadható lenne azok számára, akik örülnének, ha az „utálatos” magyaroktól átkerülhetne a pakk egy harmadik fél kezébe.

Ennek a kérdéskörnek a realitását veszi végig a Vecernji list cikkében. Kezdve azzal, hogy mennyibe kerülne pontosan a tranzakció és van-e Horvátországnak pénzügyi lehetősége egy ilyen, egyáltalán nem olcsó és nem is könnyen végrehajtható művelethez. Illetve mit tenne az állam INA-val, ha egyszer visszakerülne a kezébe? Harmadik kérdés, hogy miért egyezne bele könnyedén a MOL egy olyan eszköz eladásba, amelyet több mint 18 éve menedzsel és az jó neki. És végül, hogy ha a horvát állam nem képes visszavásárolni a MOL részvényeit, de mégis ragaszkodik a magyarok elűzéséhez, akkor kik és miért lennének a piaci szereplők közül ma érdekeltek abban, hogy belépjenek az INA tulajdonosi struktúrájába?

Mennyi az annyi?

Annak ellenére, hogy a tanácsadók már dolgoznak egy ideje a horvát kormánynak az INA visszavásárlási lehetőségén, a tranzakció ára még mindig csak a spekuláció szintjén mozog. Egyelőre arra jutottak, hogy a magyarok az INA-ba befektetett érték alatt nem egyeznének bele tulajdonosi részesedésük eladásába.

A MOL 2003-ban vásárolta meg az INA 25 százalékát 505 amerikai dollár áron, amely az akkori árfolyam szerint 3,28 milliárd kuna volt. Öt évvel később a MOL a részvények további 22,15 százalékát vásárolta hozzá, többek között a Horvát Veteránok 7 százalékát is. Bár a nyilvános ajánlattétel teljes összegét nem tették közzé, a 2003-as ügylet árfolyamát és a későbbi vásárlásokat egybevetve nem nehéz kiszámolni, hogy a MOL részvényvásárlásai több mint 6 milliárd HRK-ba kerültek. A korábbi invesztíciókat és dezinvesztíciókat figyelembe véve ma az feltételezhető, hogy a MOL nem vállalná részesedésének értékesítését 9 milliárd horvát kunánál alacsonyabb áron.

Mennyi a realitása ennek a horvát kormány oldaláról?

Egy olyan időszakban, amikor a koronavírus okozta válság épp szétbombázta Horvátország állami költségvetését, és az államadósság spirálja ismét az egekbe emelkedik, Zdravko Maric pénzügyminiszter valószínűleg azon imádkozik, hogy a magyarok hagyják figyelmen kívül a kormány júniusban lejáró ajánlatát.

Összehasonlításképpen: egy harci repülőgép projekt Horvátországnak valahol 7 és 12 milliárd kuna körül kerül. Ha a védelmi biztonság annyi pénzt ér, akkor az energiafüggetlenség meg kilencmilliárd kunát? A szakértők azt mondják, hogy még ennél többet is érhet, de kérdés, hogy az INA horvátországi tulajdonba visszakerülésével ezt elérnék-e.

Tekintettel a horvát állami költségvetés szerény kapacitására és a nemzetközi olajvállalatok jelenlegi érdeklődésének alacsony szintjére (kivéve az oroszokat, de az Horvátország számára jól ismert geopolitikai okokból nem elfogadható lehetőség), marad a hazai vállalatokból álló energetikai konzorcium létrehozásának forgatókönyve. Mivel az energiaszektor elenyésző része van csak magánszektorban, valószínűleg csak a HEP és a Janaf lenne konzorciumban, esetleg még a Plinacro, az állami gázelosztó rendszer üzemeltetője. Még ezeknek a vállalatoknak is nagy falat egy kilencmilliárd kunás óriás beruházás, bár nyilván nem lehetetlen. Ezek közül a HEP a legnagyobb, körülbelül 15 milliárd HRK éves bevétellel és majdnem 4 milliárd HRK adózás előtti eredménnyel. Nehéz azonban elképzelni, hogy valaki ennyi befektetési potenciálról lemond az elkövetkező energetikai "zöld" átmenet időszakában, hogy a kőolajtermékek puszta kiskereskedelméhez jusson hozzá. Mert ne legyen tévedés: az INA üzleti tevékenysége leginkább egy benzinkútlánc menedzseléséről szól. „Tehát a legkevesebb, ami elvárható a horvát kormánytól, hogy elmagyarázza nekünk, mit szándékozik tenni azzal a céggel, amit eddig sem tudott megtenni. Hiszen Horvát Köztársaság kormányának most is van több mint 44 százalékos részesedése az INA-ban, ők nevezik ki a Felügyelő Bizottság elnökét, ott ül három tagjuk az igazgatóságban, csakúgy ahogy a MOL-nak is, amely a részvényesi megállapodásnak megfelelően az igazgatóság elnökét jogosult kinevezni. Az elmúlt 20 év sikerei vagy kudarcai tehát éppúgy a horvát kormány felelőssége is, és talán csak valamivel kisebb, mint a MOL-é”- zárja vélekedését a horvát lap.

Fotó: INA