Fenntarthatóság

A világ 10 legnagyobb, már méretgazdaságos zöld-hidrogén projektjeinek listáját Ausztrália, Hollandia és Németország vezeti

NRGreport | 2021.02.25. 09:58

A 2020-as év számos kihívása ellenére sorra jelentik be a zöld-hidrogén, azaz széndioxid-kibocsátással nem járó projekteket világszerte. Ezek közül a 10 legnagyobb a globális, 80GW-os fejlesztések több mint 70 százalékát teszik ki, immáron ígéretes méretgazdaságossággal, vagyis ezen a szinten már reálisan lehet költségcsökkentésről beszélni.

Csak tavaly megdöbbentő mértékű, 50 GW zöld-hidrogén elektrolízis projekteket indítottak el szerte a világon, annak köszönhetően, hogy egyre több ország jelent be ambiciózus, tiszta hidrogén stratégiát a közlekedés dekarbonizálásának elősegítése érdekében.

E projektek közül több is már gigawatt méretű, abban a reményben, hogy hatalmas méretük a méretgazdaságosság révén gyorsan csökkenti a zöld hidrogén költségeit – ugyanúgy, ahogy a szél és a napenergia ára is ugrásszerűen csökkent az elmúlt évtizedben.

Zöld hidrogénen azt a H2 molekulát értjük, amit zöld (azaz karbonmentes) áramforrásból víz bontásával és elektrolízis segítségével állítanak elő. Aszürke és kék hidrogén esetében hasonló módon, azaz fosszilis energiahordozóból indul a folyamat, csak amíg a szürke hidrogénnél a szén-dioxidot a légkörbe engedik, addig a kék hidrogén esetében a gyártás során keletkezett szén-dioxidot a Föld felszíne alá sajtolják vissza, így az szén-dioxid-kibocsátással nem jár.

A hidrogéntechnológiákra a dekarbonizáció egyik kiemelt lehetőségeként tekintenek a vállalatok, hiszen a zöld hidrogénnek kétségtelenül hatalmas szerepe lehet a világ szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében, bár előállításuk ma még számot nehézséget és jelentős költséget jelent. Feltűnően gyors fejlődésnek indultak a fejlesztések, a zöld hidrogén vált az elmúlt két év leglelkesítőbb szupersztár megoldásává – különösen, ha összevetjük azzal az adattal, hogy ma a világ legnagyobb üzemben lévő elektrolízise csak 10 MW teljesítményű.

A jelenleg futó zöld-hidrogén projektek 10-es top listáját jelenleg olyan létesítmény vezeti, amely egyszerre lenne a valaha volt legnagyobb szélerőműpark és a valaha volt legnagyobb napelemes rendszer is:

1. The Asian Renewable Energy Hub (Az Ázsiai Megújuló Energia Hub) -14GW

Helyszín: Pilbara, Nyugat-Ausztrália

Energiaforrás: 16GW szárazföldi szél és 10GW napenergia

Fejlesztők: InterContinental Energy, CWP Energy Asia, Vestas, Macquarie

A H2 tervezett felhasználása: Zöld hidrogén és zöld ammónia Ázsiába történő exportra

H2 kibocsátás: 1,75 millió tonna évente (ami 9,9 millió tonna zöld ammóniát termelne)

A befejezés tervezett időpontja: 2027-28

Várható költség: 36 milliárd dollár

A fejlesztés jelenleg „nagyprojekt státuszt” kapott, amely elősegíti a projekt gyorsabb nyomon követését.

2. NortH2 (legalább 10GW)

Helyszín: Eemshaven, Észak-Hollandia

Energiaforrás: Tengeri szél

Fejlesztők: Shell, Equinor, RWE, Gasunie, Groningen Seaports

A H2 tervezett felhasználása: Hollandia és Németország nehéziparának elősegítése

H2 kibocsátás: Évente egymillió tonna

A befejezés tervezett időpontja: 2040 (1GW 2027-ig, 4GW 2030-ig)

Várható költség: nincs megadva

Jelenleg folyamatban van a fejlesztés megvalósíthatósági tanulmánya, amelyet 2021 júliusáig kell befejezni.

3. AquaVentus (10GW)

Helyszín: Helgoland, Németország

Energiaforrás: Tengeri szél

Fejlesztők: 27 vállalatból, kutatóintézetből és szervezetből álló konzorcium, köztük az RWE, a Vattenfall, a Shell, az E.ON, a Siemens Energy, a Siemens Gamesa, a Vestas, a Northland Power, a Gasunie és a Parkwind

A H2 tervezett felhasználása: Általános értékesítés európai hidrogénhálózaton keresztül

H2 kibocsátás: Évente egymillió tonna

Tervezett befejezés dátuma: 2035 (30 MW 2025-ig, 5GW 2030-ig)

Várható költség: nincs megadva

A projektet csak 2020 augusztusában jelentették be, még korai fázisban tart.

A 10-es lista további projektjei között Ausztrália emelkedik ki jelentősen:

4. Murchison Renewable Hydrogen Project (5GW) Ausztrália

5. Beijing Jingneng Inner Mongolia (5GW) Kína

6. Helios Green Fuels Project (4GW) Saud Arabia

7. Pacific Solar Hydrogen (3.6GW) Ausztrália

8. H2-Hub Gladstone (3GW) Ausztrália

9. HyEx (1.6GW) Chile

10. Geraldton (1.5GW) Ausztrália

 

Fotó: AquaVentus

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.