Vállalatok

A General Motors kibővített Igazgatóságában már a nők vannak többségben

NRGreport | 2021.03.25. 18:27

A General Motors csütörtökön közölte, hogy Igazgatóságát 13 főre bővíti, aminek így több, mint felét – hét helyet – nők töltenek be.

Az amerikai óriásvállalat két új igazgatót nevezett ki, Meg Whitman-t és Mark Tatum-ot, így a GM az egyetlen autógyártó, amelynek igazgatótanácsának már több mint a fele nőből áll.

A 64 éves Whitman műszaki vezetői karriert futott be pályafutása során, továbbá Kalifornia kormányzójának republikánus jelöltje is volt egyben. Legutóbb a Quibi média startup alapítója és vezérigazgatója volt, előtte a Hewlett Packard Enterprise és a Hewlett-Packard Co vezérigazgatói pozícióját töltötte be, azt megelőzően pedig az eBay elnök-vezérigazgatója volt.

Whitman egyébként a Procter & Gamble fogyasztási cikkeket gyártó óriáscég igazgatói pozícióját is betölti, amelynek 13 fős Igazgatótanácsában hat nő foglal helyet.

(Meg Whitman)

Az 51 éves Tatum a Nemzeti Kosárlabda Szövetség operatív igazgatója. A legnagyobb amerikai autógyártó üzletágainak és termékeinek átfogó átalakításán dolgozik, ehhez csatlakozik most Whitman és Tatum Igazgatósági tagként.

Mary Barra, a General Motors vezérigazgatója elmondta, hogy

"az autógyártó sokszínű Igazgatósága versenyelőnyt jelent a GM számára, hiszen egy jobb, biztonságosabb és fenntarthatóbb világ megvalósításán dolgozunk"

A michigani születésű Mary Barra 2014 óta áll a GM élén, 1980 óta dolgozik a vállalatnál, ahol 18 évesen kedzett, mint gyakornok. Ő volt az első női vezető autógyártó óriásvállalat élén.

(Mary Teresa Barra)

A második legnagyobb amerikai autógyártó, a Ford Motor Co, ami eddig három nőt számlált a 12 fős Igazgatóságában, kinevezte a negyedik női top vezetőjét, Alexandra Ford English-t, Bill Ford ügyvezető elnök lányát.

Az USA-ban egyébként erőteljesen kapnak hangsúlyt a vállalatok vezetésében a nők, az Equilar kutatócég szerint 2034-re a Russel 3000 indexben (azaz az amerikai tőzsde nagy részét leképező, vagy másképpen meghatározva, a háromezer legnagyobb kapitalizációjú amerikai cég- a szerk.) a vállalatok vezetőinek fele nő lesz. 

Fotó: wikipedia

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.