Vállalatok

ALTEO: az osztalék is expanziós célokat szolgál

NRGreport | 2021.04.20. 03:00

Kimagasló 2020-as eredményekről és a 2019-es szintet 50%-kal meghaladó részvényenkénti osztalék kifizetéséről döntött az ALTEO – a járvány miatt közgyűlési jogköröket gyakorló – igazgatósága. A testület egyebek mellett elfogadta a társaság tavalyi beszámolóját, valamint meghosszabbította a saját részvények vásárlására vonatkozó felhatalmazást is – olvasható az ALTEO közleményében.

Mint arról már korábban mi is beszámoltunk, az ALTEO a világjárvány gazdasági hatásai ellenére is jól teljesített tavaly, alapvetően a hő- és villamosenergia-termelésből származó, valamint a befejeződött beruházásoknak és megvalósult felvásárlásoknak köszönhető magasabb bevételek révén ugrott meg éves szinten 46%-kal az IFRS szabályok szerint számolt, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti konszolidált eredménye (EBITDA).

A pandémia következtében hatályban lévő kivételes szabályok miatt a közgyűlés helyett az igazgatóság által elfogadott, részletes adatokat tartalmazó 2020-as IFRS-ek szerinti konszolidált beszámoló a nettó eredmény soron 116%-os, a konszolidált árbevételen 29%-os bővülést mutat. Részvényenként 24 forintos osztalékról is határozat született: ez 50%-kal magasabb érték, mint a 2019-es szám, miután tavaly – a világjárvány okozta bizonytalanságokra tekintettel – az ALTEO nem fizetett osztalékot. Az igazgatóság saját részvények vásárlására szóló felhatalmazását is meghosszabbította újabb 18 hónappal, a vásárlási ársávot 1 és 2500 forint közé emelték, igazodva az árfolyam jó ideje tapasztalható, jelentős emelkedéséhez.

A társaság továbbá bővítette gázmotoros és megújuló energiatermelő kapacitásait, megerősítve helyzetét az ország legnagyobb szabályozási központjai között, illetőleg elindította az e-mobilitás, valamint a menetrendezési szolgáltatás üzletágakat. Tavaly októberben pedig immár második alkalommal bocsátott ki sikeresen kötvényeket a jegybanki Növekedési Kötvényprogram keretében, amelyért utóbb BÉT Legek díjat is kiérdemelt.

Minden nehezítő körülmény dacára is nagyszerű évet zártunk, és ebből adódóan nem volt akadálya a megemelt osztalékfizetésnek; ugyanakkor továbbra is növekedési sztorinak tekintjük az ALTEO-t, amelyben az osztalékot is az expanziós céloknak rendeljük alá" – fogalmazott ifj. Chikán Attila vezérigazgató.

A vállalatvezető úgy vélte, mivel az energetikában kimagaslóan jók a bővülés kilátásai és lehetőségei, ezek optimális kiaknázásához minden rendelkezésükre álló forrást mozgósítani kell. Elmondta azt is, hogy az eredeti terveknek megfelelően folytatják a 2024-ig tartó beruházási program megvalósítását: újabb energiatermelő és/vagy energiatárolási kapacitások beléptetésével fejlesztik tovább a szabályozási központot és az ipari energiaszolgáltatási képességeiket. Továbbra is nagy szerepet szánnak a megújuló energetikai lehetőségeknek, illetve az azok elterjedését támogató energetikai megoldások, mint például energia tárolás, kiegyenlő energetikai szolgáltatások, alkalmazásának, amihez a befektetői bizalmat a nemzetközi ESG-minősítés megszerzésével is erősíteni szeretnék.

 

Címlapkép forrása: ALTEO

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.