Mobilitás

Átadták Magyarország első mobil hidrogén-töltőállomását

NRGreport | 2021.05.01. 03:00

Hazánk első mobil hidrogén-töltőállomását Budapesten, a Linde Gáz Magyarország Zrt. telephelyén adták át – adta hírül az MTI.

Ritkaságnak számít még a zöldhidrogén

Mint ahogy arról már korábban írtunk, a hidrogén a karbonsemlegesség egyik alapvető eleme, így jelentősége egy sor területen kiemelt, például ipari hajtó-tüzelőanyagként vagy a közlekedésben, de a mobilitásban betöltött szerepe miatt is. A hvg.hu a hír kapcsán hozzátette, hogy világszinten is csak alig 370 hidrogén-töltőállomás működik, Európában pedig összesen 152.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a magyar hidrogénstratégiai jövőkép megvalósításában fontos állomást jelent az első töltőállomás átadása és tesztüzeme. „Ma egy lépéssel közelebb került az ország ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2050-ig klímasemlegessé váljon" – emelte ki.

Egyre nagyobb az igény a megújulókra

Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója közös célnak nevezte a szén-dioxid-semleges zöld megoldások elindítását, támogatását.

A vállalat Magyarországon 1992-óta van jelen, az elmúlt 25 évben közel 300 millió euró értékben hajtottak végre fejlesztéseket Vas, Tolna, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben, jelenleg közel 50 millió forint értékben építenek új levegőszétválasztó üzemet Kazincbarcikán. Dunaújvárosban pedig az ország egyik legnagyobb és legmodernebb ipari gázpalackozóját építik.

2020-tól már Magyarországon is forgalmaznak úgynevezett zöld oxigént és zöld nitrogént, amelyek előállításához megújuló energiaforrásokat használnak, mivel a megújuló erőforrásokra egyre nagyobb az igény. 2021-ben pedig Európa egyik legnagyobb, 100 megawatt teljesítményű elektrolízis technológiával megvalósuló zöld hidrogén gyártóegységének telepítését és üzemeltetését jelentették be Németországban.

 

Címlapkép forrása: MTI/Mohai Balázs

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.