Sorra jelentik be a kedvező negyedéves eredményeket az európai energiavállalatok: alapvetően jól profitáltak az olajárak emelkedéséből, és valamennyire ledolgozták az üzemanyagok iránti drámai keresletvisszaesést.
A tavalyi kereslet összeomlása osztalékcsökkentésre kényszerítette mind a BP-t, a Royal Dutch Shell-t és az Equinort, és inkább igyekeztek készpénzt spórolni. Mindemellett mostanra meg kellett szokniuk a gondolatot, hogy egy alacsony szén-dioxid-kibocsátást megcélzó világban kell hatékonyan működniük.
Mivel az olajárak 2020. áprilisi legalacsonyabb hordónkénti 16 dollárról mára körülbelül 67 dollárra emelkedtek, a vállalatok többségének sikerült visszaterelni a nyereséget a koronavírus-járvány első támadását megelőző szint fölé.
– A BP első negyedéves, 2,6 milliárd dolláros általános nyeresége meghaladta az első negyedéves, 2019-ben elért 2,4 milliárd dolláros nyereséget, és több mint 200 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban.
– A francia Total 2021 első három hónapjában 3 milliárd dolláros általános nyereséget jelentett, ami 69 százalékkal több, mint tavaly, és 9 százalékkal meghaladja a 2019-es első negyedévét is.
– A norvég Equinor eközben csütörtökön 5,5 milliárd dolláros első negyedéves eredménnyel járt, meghaladva a világjárvány előtti 4,2 milliárd dolláros profitot is.
fotó: bp
A nyereség visszanyerése ellenére azonban a kifizetések még mindig nem érték el a világjárvány előtti szintet – a Total kivételével, amely osztalékát a világjárvány idején is stabilan tartotta.
Az az általános megközelítés, hogy vigyáznak a tőkére, hogy legyen pénz új típusú energetikai beruházásokra.
– Bár a Shell az elmúlt félévben kétszer is növelte osztalékát, az első negyedévben részvényenként fizetett 17,35 cent így is alacsonyabb volt a járvány előtt kifizetett 47 centnél. Jövőre 4 százalékkal tervezik növelni az osztalékot.
– Az Equinor szintén felemelte részvényenkénti kifizetését, 15 centre, azonban ez a 2019-es részvényenkénti 26 centhez képest bőven alacsonyabb így is.
– A BP részvényenkénti 3,8 penny első negyedéves osztalékának körülbelül a fele volt annak, amit 2019-ben fizetett.
– A spanyol Repsol kiigazított nettó nyeresége 5,4 százakkal 471 millió euróra nőtt az első negyedévben.
Profittal zárt nemrég az ExxonMobil is, míg a Chevronnak már nem sikerült ilyen jól az első negyedév.