NRGreport
Menü

Steiner Attila

2021. január 15-étől az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A pannonhalmi, majd a meschedei (Németország) Bencés Gimnázium elvégzése után a Corvinus Egyetemen okleveles közgazdász diplomát szerzett 2007-ben. Az egyetemről Európa vezető stratégiai tanácsadó cégéhez, a Roland Berger vállalathoz került gyakornokként, és még ugyanebben az évben a MOL Nyrt.-nél stratégia és üzletfejlesztő szakértőként kezdte meg szakmai karrierjét. Három év után, 2010-ben politikai tanácsadóként folytatta pályafutását Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Tanulmányait 2013-2014-ben a Firenzei Szabályozási Iskola energiaszabályozási szakképzésével, 2015-ben pedig a Német Szövetségi Biztonságpolitikai Akadémia biztonságpolitikai szemináriumával egészítette ki. Miután Brüsszelből hazatért, 2014 és 2018 között főosztályvezető-helyettesként, illetve politikai tanácsadóként segítette a Miniszterelnökség munkáját.

Fotó: LinkedIn

2015-től 2018-ig a Paks II. Atomerőmű Zrt. felügyelő bizottsági, majd 2018-tól 2019 júliusáig igazgatósági tagja volt.

2018-ban a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki, 2019 júliusától pedig az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

2021.január 15-től az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Steiner Attila 1982-ben született Móron. Angolul és németül folyékonyan beszél.