Joe Biden elnök stratégiai célja, hogy az Egyesült Államokat az elektromos járművek nagyhatalmává tegye. Stratégiájának fontos pontja az akkumulátorok újrahasznosítása, mely lítium, kobalt és más fémek újbóli felhasználásán keresztül valósulna meg. Emellett, az új, kevesebb fémmel készült akkumulátorok létrehozásának lehetőségét is vizsgálják.
Joe Biden, elnökválasztási kampányában, majd megválasztása óta, többször is hangsúlyozta, az elkövetkező évek egyik legnagyobb kihívása az Egyesült Államok számára a klímaváltozás elleni küzdelem lesz „Véleményem szerint már eddig is túl sokáig vártunk a klímaválság kezelésével. Itt az ideje cselekedni" –nyilatkozta Biden 2021 januárjában a Fehér Ház ünnepségén. A klímacélok szerint, 2035-re az Egyesült Államok nullára csökkenti energiaszektorának szennyezési szintjét, majd 2050-re szén-dioxid-semlegessé válik. A kibocsátott CO2 csökkentése fontos vállalás az Egyesült Államok részéről, hiszen emisszió tekintetében Kína és India mellett, az Egyesült Államok a legnagyobb kibocsátó.
Az elérhető, 2015-2016-os adatok szerint a CO2 emisszió körülbelül egyharmada adódik közúti közlekedésből az USA-ban, míg Európában ez az arány jóval magasabb, 70% körüli, a közúti légszennyezés számottevő részéért, körülbelül 60%-ért pedig az autók felelősek mindkét országban.
Az elektromos autók, mivel használatkor nem bocsátanak ki közvetlenül szennyező anyagokat jó választásnak bizonyulnak a szén-dioxid csökkentés szempontjából. Fontos tudni azonban, az, hogy az elektromos autó mennyire zöld, attól is függ, milyen energiából állítják elő az akkumulátor töltésére használt áramot. A megújuló energiaforrások használata várhatóan ezen a területen is egyre növekszik majd, így a villanyautó tulajdonosok egyre nagyobb csoportja dönthet klímakímélő akkumulátortöltés mellett, bár a töltés így is sarkalatos pontja az e-autó használatnak, főként a töltés időigényessége miatt, valamint azért, mert a töltőpontokon való töltés költséges és bonyolult.
Szintén lényeges hangsúlyozni, bár az elektromos autók környezetkímélőbbek, mint a benzinnel működők, a gyártástól a bontásig egyelőre, sajnos az elektromos autók esetében is termelődnek környezetszennyező anyagok, bár kevesebb, mint a fosszilis tüzelőanyagok használatakor.
Az előbb említett problémákra a nyersanyag újrahasznosítás megoldást hozhat. Az eddigi amerikai tanulmányok szerint, újrahasznosítással, a kitermelt nyersanyag mennyiség jelentősen csökkenthető: 2040-ig a rézé körülbelül 55%-kal, a lítiumé 25%-kal, valamint a nikkel és a kobalté, 35%-kal. A nyersanyag újrahasznosítés és így a kitermelés mérséklése mellett szól továbbá, hogy a fém és ásványi nyersanyagok – melyek számos elektronikai eszköz nélkülözhetetlen építőelemei – iránti kereslet egyre nő. Ennek az az oka, hogy az említett nyersanyagok használata jobban összehangolható a klímacélokkal, mint a fosszilis tüzelőanyagoké. A grafit, a lítium és a kobalt iránti kereslet 2050-re közel 500 százalékkal növekedhet 2050-ig.
Az Egyesült Államok számára az is fontos érv az újrahasznosítás mellett, hogy a lítium és kobalt lelőhelyek nagy részét jelenleg Kína birtokolja. Ezért az akkumulátorok újrahasznosítása az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a Kínával szembeni versenyképesség növelése – Biden programjának két fő pontja – szempontjából egyaránt meghatározó lehet.
Miközben Washington az újrahasznosításra összpontosít, más régiók is hasonlóan cselekszenek. Az Európai Unió fémhulladék exportjának korlátozását fontolgatja a regionális újrahasznosítás ösztönzése céljából. Ez része annak az erőfeszítésének, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé váljon.
Az használt akkumulátorok újrahasznosítására hazai fejlesztések is megoldást kínálhatnak: az ALTEO legújabb fejlesztése, hogy elektromos autókhoz gyártott akkumulátorokat épít be energiatároló rendszerébe. Emellett, különböző paraméterű akkumulátorok egységesített energia-menedzsmentjének fejlesztése érdekében végez kutatás-fejlesztési tevékenységet. A kutatások az elektromos autók elhasználódott akkumulátorainak villamosenergia-tároló rendszerekben történő további hasznosítására is kiterjednek.
Címlapkép forrása: Unsplash