Drágám, a bálnák összementek – mondhatnánk, ha bármi vicces volna abban, hogy valószínűleg a kereskedelmi halászat miatt ma majdnem egy méterrel kisebbek az északi simabálnák, mint negyven évvel ezelőtt.

Az elmúlt négy évtizedben az északi simabálnák (Eubalaena glacialis) testhossza átlagosan majdnem egy teljes méterrel lett rövidebb. A Current Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a változásért legalább részben a kereskedelmi halászat és az emberi tevékenység felelhet.

Az északi simabálnák összes, majdnem 400 példánya az Atlanti-óceán nyugati partján él. Különös ismertetőjegye, hogy fején szemölcsszerű kinövések találhatók. Ezek a bőrképződmények akár 10 centiméter magasra is megnőhetnek. Az állat angol elnevezése (right whale) gyakorlati alapú: a bálnavadászat hőskorában ezeket tekintették a „megfelelő”, azaz elejthető bálnáknak. Nem véletlen, hogy az 1890-es években majdnem teljesen kipusztult a kereskedelmi halászat és bálnavadászat következményeképp. A norvégok és a baszkok voltak az elsők, akik módszeresen vadásztak erre a fajra. A lassan úszó északi simabálnákat kézzel is viszonylag könnyen meg lehetett szigonyozni, a bálnavadászat fő fogásait rajtuk próbálták ki. Bár vadászata manapság tilos, az északi simabálna számára mégis az ember jelenti a legnagyobb veszélyt. Elhalálozásának legfőbb okai az óriás hajókkal való ütközések és az elszabadult óriás halászhálókba való gabalyodások. Az 1970-es évektől napjainkig az északi simabálnák elhalálozásának 48 százaléka emberi tevékenységek miatt történt.

A kutatók összesen 129 északi simabálnáról készült, levegőből drónnal vagy repülőről fotózott képet elemeztek, ezután összevetették őket a korábbi évtizedekben készült légifelvételekkel. A bálnákat egyszerű egymástól megkülönböztetni, pontosan a fejükön található kinövések mintázatai segítségével. A szakértők azt is meg tudták vizsgálni, hogy a bálnáknak, vagy a vizsgált bálnák anyjának voltak-e korábban baleseteik halászhálókkal.

A kutatás azt mutatta, hogy ugyan a legtöbb bálna túléli, ha belegabalyodik a halászhálókba, de a sérüléseik miatt összeszedhetnek olyan fertőzéseket, amelyek visszafogják őket a növekedésben. Az összegabalyodva töltött idő során a bálnák gyengébbek lesznek, kevesebbet esznek, és olyan stressz éri őket, hogy később is hat a szervezetükre a baleset. A nőstény bálnák kisebb utódokat hoznak világra.

Ez a jelenség a faj túlélésére is hatással van, az északi simabálnáknál ugyanis a kisebb nőstények kevesebb utódot szülnek. A halászhálók azokra a bálnákra is hatással vannak, amelyek már vemhesek, hasonlóképp kisebb utódokat hoznak világra.

Nemcsak a halászhálók, hanem a hajókkal való balesetek és a víz hőmérsékletének növekedése, azaz a globális felmelegedés is hozzájárul a faj sérülékenységéhez, utóbbi ugyanis a bálnák élelmiszerellátását fenyegeti. Az északi simabálna tápláléka ugyanis az állati eredetű planktonszervezetek, főleg a lebegő evezőlábú rákok (Copepoda), továbbá krill, főleg a északi krill (Meganyctiphanes norvegica) faj és az úgynevezett tengeri pillangók, ezek pedig egyre alacsonyabb számban találhatók meg a melegedő tengerekben.