NRGreport
Menü

Dánia a világ első energiaszigeteit építi

Dánia, kontinensünk „legzöldebb” országa rég elkötelezett Európa zöld energiára való átállása mellett. Nemrég pedig egy új, innovatív projektbe is belekezdtek: a dánok a világ első két mesterséges energiaszigetét hozhatják létre. Az egyik a Balti-tengeren, Bornholm szigetén, a másik pedig az Északi-tengeren, a dán partok közelében fog megépülni.

A két energiasziget, bár azonos a koncepción alapul - a tengeri szélerőműveket a mesterséges szigeteken lévő elektrotechnikai létesítményekhez kapcsolják - nem lesz teljesen azonos. A balti-tengeri energiasziget esetében a tengeri szélturbinákból származó energia összegyűjtését és elosztását lehetővé tevő elektrotechnikai berendezéseket a szárazföldön helyezik majd el. Az északi-tengeri sziget azonban egy teljes mértékben tengeren úszó mesterséges sziget lesz.  Azt, hogy a dánok egy teljesen új szigettel gazdagodhatnak, 2021 februárjában hagyta jóvá a Dán Parlament.

A projekt jelentős lépés a tengeri szélerőművek fejlesztésének irányába. A tervek szerint az energiaszigetek lehetővé teszik a megújuló energia eddig soha nem látott mértékű előállítását, felgyorsítva a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonását Európából. Továbbá hozzájárul a CO2-kibocsátás csökkentéséhez, növeli a zöld energiaellátást Európa-szerte és elősegíti a Magyarországot is érintő, 2050-re kitűzött európai klímasemlegességi célok elérését.

A szigetek várhatóan több villamos energiát termelnek majd, mint amennyit a dán háztartások évente fogyasztanak, így a szomszédos európai országok is részesülhetnek a szigeteken előállított zöld energiából. Több országgal, pontosabban Németországgal, Belgiummal és Franciaországgal már köttetek politikai egyezményeket az együttműködésről. Legújabban Luxembourg csatlakozott a projekthez.

Az, hogy a projekt mit jelent a partnerek, többek között, Luxemburg számára, Claude Turmes luxemburgi energiaügyi miniszter nyilatkozata remekül leírja:

„A tengeri szélenergia fontos szerepet fog játszani a nyugat-európai villamosenergia-hálózat ellátásbiztonságában. Örülök, hogy Luxemburgnak, mint tengerparttal nem rendelkező országnak lehetősége van aktívan részt venni a világ első tengeri szélerőmű-szigeteinek fejlesztésében, és így hozzájárulhat ehhez az energiaátalakítás szempontjából fontos fejlesztéshez. A Dániával való együttműködés kiegészíti a nemzeti stratégiát, amelynek célja a megújuló energiák fejlesztésének felgyorsítása Luxemburgban."

NRGreport