A koronavírus-járvány által előidézett gazdasági visszaesés történelmi esélyt teremtett arra, hogy a kilábalásra szánt közpénzt a kormányok világszerte a klíma- és környezeti válság megfékezésének célját szem előtt tartva költsék el. Jelenleg azonban úgy tűnik, nem tudunk élni ezzel az eséllyel.

A katasztrofális mértékű klímaváltozás megakadályozására a tudományos modellek alapján akkor van esély, ha 2050-ig nulla közeli szintre szorítjuk vissza az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását, de ehhez óriási új beruházásokat kell végrehajtani. A 2050-es klímasemlegesség elérése és a gazdaságélénkítés szempontjai egyáltalán nem kibékíthetetlenek, kompromisszumok mentén nagyon is összehangolhatók, amint azt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által együtt kidolgozott terv is mutatja (lásd keretes írásunkat).

Több pénzt a klímaharcra, mégpedig mielőbb!

A legutóbbi folyamatok azonban arra utalnak, egyelőre nem sikerült megtalálni azt az utat, amely a fenntartható jövő felé vezet. A koronavírus-válság kitörése óta ugyan számos kormány beszélt a tisztább jövő felépítésének fontosságáról, de sokuk nem a szavaikkal összhangban cselekedve dönt a pénzek sorsáról. A jövőre nézve a korábbi vállalások sorsa sem ígér sok jót. Az ENSZ 1992-es éghajlatváltozási keretegyezménye óta a kormányok által tett számos ígéret és erőfeszítés ellenére az energia- és ipari szektor szén-dioxid-kibocsátása 60 százalékkal nőtt napjainkig.

Az IEA legutóbbi, a témában megjelent elemzése szerint, miközben a kormányok világszerte soha nem látott mértékű költségvetési támogatást fordítanak gazdaságuk stabilizálására és újjáépítésére. A 2021 második negyedéig mobilizált összességében mintegy 16 ezer milliárd dolláros kiadásból körülbelül 2,3 ezer milliárd dollár célozza kifejezetten a növekedés fellendítését, ebből pedig 380 milliárd dollárt fordítanak az energiával kapcsolatos fenntartható helyreállítási intézkedésekre, vagyis az egésznek mindössze alig több mint 2 százalékát.

A jelentés fő üzenete egyértelmű: A kormányoknak mielőbb új intézkedéseket kell hozniuk és növelniük kell a kiadásokat annak érdekében, hogy teljesítsék a 2015-ben Párizsban vállalt kötelezettségeiket. A koronavírus-válságot követő helyreállítási időszak után pedig még tovább kell menniük, még magasabbra emelve a tiszta energia beruházásokat és telepítéseket. Csak így szorítható le az üvegházhatású gázok kibocsátása nettó nullára az évszázad közepéig, ami szűken ugyan, de megvalósítható – feltéve, ha haladéktalanul cselekszünk.

Ahol a legnagyobb az elmaradás: energiahatékonyság és villamosenergia-rendszer

A jelentés szerint egyelőre a klímacélok elérése szempontjából kulcsfontosságú szektorok egyike sem részesül elégséges finanszírozásban, átlagosan pedig körülbelül háromszor akkora állami és magánkiadásra lenne szükség, mint amekkorát a jelenlegi kormányzati tervek indukálnak (350 milliárd dollár/év). A beruházásoknak a fenntarthatóság eléréséhez kívánatosnak tartott szinttől való elmaradása a feltörekvő és fejlődő országokban még nagyobb, mint a fejlett államokban. Míg előbbiek a szükségesnek csak mintegy 20 százalékát fordítják zöld gazdaságösztönzésre korlátozottabb költségvetési lehetőségeik és az egyéb területek nagyobb támogatási igénye miatt, a fejlett gazdaságokban bejelentett helyreállítási intézkedések körülbelül 60 százalékát érik el az ezzel kapcsolatos célszerű beruházási nagyságrendnek.

Az egyes területek közül a szükségeshez képest a legnagyobb elmaradást az épületek és az ipar energiahatékonyságára, valamint a villamosenergia-hálózatok fejlesztésére fordított és fordítandó kiadások mutatják. Ugyanez igaz az átmenet igazságos, emberközpontú jellegét biztosítani hivatott mechanizmusok (képzési programok, a piaci és társadalmi változásokat célzó kutatások), illetve az alapvető szolgáltatások elérhetőségének kiterjesztése esetében is.

Az IEA több mint 50 országot felölelő elemzése szerint a kormányok a pénz szétosztása során a kreativitást sem vitték túlzásba. A vizsgált több mint 800 politikai intézkedés zöme a már meglévő programokba (például energiahatékonysági támogatások, közbeszerzések, e-mobilitás támogatása) csatornázza az energetikai fenntarthatóságot célzó kiadásokat.

A túlságosan alacsony források mellett fontos problémát jelent egyebek mellett az is, hogy ezek becsatornázása esetenként túlságosan a már meglévő programokon múlik, hogy végső soron gyakran a fogyasztók anyagi helyzetétől függ a támogatások és kedvezmények kihasználása, valamint hogy a tervek sikere nem ritkán a rövid távú megtérüléshez és bevételekhez kötött. A képzett szakemberek hiánya, a korábbiaknál magasabb rugalmassági és kibervédelmi követelmények, vagy éppen a közműcégek gyenge pénzügyi állapota szintén akadályozó tényezőként merülhet fel, ahogyan a bürokrácia vagy bizonyos esetekben új nagyprojektekkel szembeni ellenállása is. Az egyes területek esetében a hosszú átfutási idő és a komplex szabályozási környezet is korlátozza a viszonylag rövid távon megköthető források nagyságát, akkor is, ha a pénz egyébként rendelkezésre áll. Ez igaz például a villamosenergia-hálózatok fejlesztésére is.

Még a láthatáron sincs a fordulat

Mindennek eredményeképpen a végső cél, vagyis a karbonemisszió csökkentése szempontjából sem várható olyan jó eredmény, mint amelynek elérésére egyébként lehetőség lenne. Azt követően, hogy az energiatermelésből és -felhasználásból származó globális szén-dioxid-kibocsátás már vissza is pattant a gazdaság bővülését követve, 2021 egészében a történelem második legnagyobb éves növekedését produkálhatja. A fentiekből már következik, hogy ennek nem csak az oka, hogy a helyreállítási tervekbe foglalt zöld projektek jó része még meg sem valósulhatott.

Ha minden bejelentett intézkedés késés nélkül meg is valósul, a CO2-emisszió akkor is tovább emelkedik. 2023-ra így új rekord magasságba nőhet a kibocsátás, anélkül, hogy a fordulat láthatáron lenne. Igaz, a bejelentett intézkedések maradéktalan bevezetésével az emisszió körülbelül 800 millió tonnával alacsonyabb lehet, mint nélkülük, azonban 3,5 milliárd tonnával – 15 százalékkal – így is meghaladja majd a 2050-es klímasemlegesség eléréséhez az IEA szerint megengedhető szintet.

Kép forrása: IEA

Címlapfotó forrása: Unsplash