Mobilitás   A rovat támogatója az Audi

Erős első negyedév a Ferrarinál, de 2022-es profitcélját későbbre halasztotta

NRGreport | 2021.08.17. 13:00

A Ferrari közölte, hogy a világjárvány okozta kiadáscsökkentések miatt még egy évre szüksége van, hogy profitcéljait elérje.

A Ferrari első negyedéves profitja 23%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a COVID-19 világjárvány ellenére is rekordszintű a rendelésállománya és most arra számít, hogy az egész éves eredményei elérik a 2021-es előrejelzések felső határát.

A vállalat azonban azt is bejelentette, hogy egy évvel elhalasztja 2022-es ambiciózus pénzügyi céljait, a világjárvány korai szakaszában a kiadások csökkentéséről hozott döntései miatt.

A Ferrari első negyedéve

Íme egy pillantás arra, hogyan teljesítettek a Ferrari üzleti egységei 2021 első negyedévében.

Motorok (Engines)

A Motorok az az üzletág, amely a korábbi konszerntestvér Maserati (ma már a Stellantis része) számára gyárt motorokat, és amely versenymotorokat bérel más Forma-1-es versenycsapatoknak. A bevétel 38%-kal, 45 millió euróra emelkedett, főként a Maseratinak történő szállításoknak köszönhetően.

Szponzoráció, kereskedelem és márka

A Ferrari versenytevékenységéből, licence termékeiből és a Ferrari múzeumból származó bevételeket foglalja magában. 91 millió eurós bevételt hozott ez az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 89 millió euróval. Az idei Forma-1-es versenynaptár jobb kilátásai (szemben a 2020-as évvel, amikor a járvány közepette több futamot is töröltek) javították a Ferrari versenyszponzorainak bevételeit, azonban a szponzori díjak a csapat viszonylag gyenge 2020-as helyezése miatt csökkentek.

Autók és pótalkatrészek

Az üzleti divízió bevétele az egy évvel korábbihoz képest 9%-kal nőtt, 855 millió euróra a termékösszetétel javulásának köszönhetően. A 8 hengeres modellek értékesítése 8,1%-kal nőtt az új F8 Tributo sportkocsi iránti erős keresletnek köszönhetően, míg a 12 hengeres modellek értékesítése 19,6%-kal csökkent, mivel a vállalat felfuttatta a 812 Superfast új változatát.

Az első negyedévben a Ferrari még mindig a két legújabb modell, a V8-as motorral hajtott Roma és az SF90 Stradale hibrid szupersportkocsi gyártásának felfuttatásán dolgozott.

A fentieken kívül a Ferrari 20 millió eurós "egyéb" bevételt könyvelhetett el, szemben a 2020-as első negyedévi 22 millió euróval.

Összefoglalva: A Ferrari utcai autós üzletága jól teljesít, míg a cég versenyautó-üzletágában a kihívásokkal teli 2020-as év után 2021-ben némi javulás tapasztalható.

A Ferrari azt is megjegyezte, hogy az árfolyammozgások – főként az amerikai dollár az euróval szemben – 22 millió eurós negatív hatással voltak a negyedéves bevételeire.

A 2022-es év pénzügyi céljai

2018-ban mutatta be a Ferrari azt a tervét, hogy 2022 végére nagyjából megduplázza nyereségét. Akkor a vállalat azt mondta, hogy 15 új termék bevezetésével növeli bevételeit, köztük olyan piaci szegmensekben, amelyekben korábban nem volt versenyben. (A tervben szerepel egy SUV-szerű jármű, a jövőre érkező Purosangue.) Konkrétan a vállalat a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti korrigált eredmény (EBITDA) évi 1,8 és 2,0 milliárd euró közötti összegre történő növelését tűzte ki célul, 38% feletti korrigált EBITDA-aránnyal.

(Összehasonlításképpen: a Ferrari 2020-ban mintegy 1,14 milliárd eurós korrigált EBITDA-t ért el, 33%-os árrés mellett. A "kiigazított" számok nem tartalmazzák az egyszeri költségeket és jóváírásokat).

Mindez 2022 helyett 2023-ban fog megtörténni – közölte a vállalat. John Elkann elnök – aki Louis Camilleri decemberi, egészségi állapottal összefüggő távozása óta a Ferrari vezérigazgatójaként tevékenykedik – egy nyilatkozatban elmondta, hogy a Ferrari által a járvány első napjaiban bevezetett kiadáscsökkentések miatt halasztja el egy évvel a fenti célokat.

A Ferrari március 31-én 980 millió euró készpénzzel és azzal egyenértékű eszközökkel rendelkezett, szemben a 2020-as év végi 1,36 milliárd euróval. Ezzel szemben 1,4 milliárd eurónyi, az autóipari üzletághoz köthető adóssága volt, szemben a december végi 1,9 milliárd euróval.

A Ferrari nyelvén szólva a "nettó ipari adóssága" a negyedév végére 420 millió euróra csökkent a 2020. év végi 543 millió euróról.

 

Fotó forrása: Pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.