NRGreport
Menü

Nagyobbak és kövérebbek lesznek az állatok a városokban

Fenntarthatóság | Stuth-Nagy Niki | 2021-08-27 08:42

Teljesen más eredményt kapott egy friss kutatás a városi emlősök testméretéről, mint amire korábban számítottak a kutatók: az állatok nem kisebb testűek, hanem nagyobbak és kövérebbek lesznek a városiasodás miatt.

A Floridai Természettudományi Múzeum érdekes kutatási eredményekről számolt be a Nature tudományos szaklap hasábjain: a tanulmány szerint a városiasodás máshogy befolyásolja az emlősök testméretét, mint korábban gondolták, és az állatok nem kisebbek, hanem nagyobbak és kövérebbek lesznek tőle. Az eredmények cáfolják a korábbi felvetést, hogy a klímaváltozás döntően befolyásolja az emlősök testméretét – most kiderült, hogy a városi környezet és az ökológiai változások is legalább ennyit nyomnak a latban.

Korábban az volt az elmélet, hogy az emlősök kisebbé válnak a klímaváltozás hatásai miatt, ez azonban a városban élő állatokra, úgy tűnik, nem igaz. A fő mozgatórugónak a hőmérsékletet gondolták: mivel az épületek és utak több hőt nyelnek el, és sugároznak vissza, az állatoknak elméletben kisebbé kellene válniuk, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez, vagyis az úgynevezett városi hősziget-jelenséghez. A városi hősziget ugyan közvetlenül független az éghajlatváltozástól, a klimatikus átalakulás miatt fokozódó hőhullámos és száraz időszakok következtében helyben erősödhet a hatás, ami a lakosság egészségét is veszélyeztetheti.

A floridai kutatók majdnem 140500 városi emlősökről készült mérést elemeztek több mint 100 észak-amerikai emlősfajjal kapcsolatban az elmúlt 80 évnyi időszakról. Kiderült: a városban élő állatok testmérete hosszra és súlyra is igencsak megnőtt.

Maggie Hantak, a Floridai Múzeum kutatója elmondta: bár a hősziget miatt az állatoknak kisebbeknek kellene lenniük, pontosan az ellenkezője történik. Ezt az magyarázza, hogy nemcsak a klímaváltozás és a hőmérséklet, hanem egyéb faktorok is fontos szerepet játszanak a testméret változásában.

A kutatók modellezték, hogy egy városi terület népsűrűsége hogyan befolyásolhatja az emlősök testméretét. Kiderült, hogy legalább annyira számít, mint mag a hőmérséklet – sőt, a legsűrűbben lakott városi környezetben a hőmérséklettől függetlenül nőtt a testméret. A kutatók szerint ez aggasztó, hiszen olyan zavart mutat az állatok életében és fejlődésében, ami párszáz, vagy párezer évvel ezelőtt egyáltalán nem volt jelen.

Ennek a hatásai egyébként beláthatatlanok: a klímaváltozás miatt jelentkező kisebb testméret kevesebb és kisebb utódokat hozott, a nagyobb testméret azonban kétséges, hogy milyen változásokat okoz majd. Úgy tűnik, hogy a testméret növekedése egyébként a rendelkezésre álló extra élelemmel függ össze, amit a városi környezetben az állatok elérhetnek.

A korábbi modellek egyébként a klímaváltozást helyezték középpontba, annak ellenére, hogy nem ez az egyetlen változó az egyenletben – ugyanígy számít a városiasodás és az ökológiai változások hatása is. A friss kutatási eredmények az emberek közelségét és a rendelkezésre álló élelmet is figyelembe veszik. Kiderült, hogy az emberi jelenlét nagyobb súllyal számolandó, és az is, hogy vannak olyan fajok, amelyek jobban alkalmazkodnak a városi élethez, és vannak, amelyek kevésbé.

Stuth-Nagy Niki | Forrás: EurekAlert