Emmanuel Macron francia elnök pénteken bemutatta az új TGV-t, a környezetbarátabb szupergyorsvonatok következő generációs mintadarabját Párizsban- négy évtizeddel az első TGV debütálása után.
A párizsi Gare de Lyon pályaudvaron tartott bemutatón Macron az új vonatok környezetbarát tulajdonsáait hangsúlyozta.
"Ez az évtized a TGV számára az innovációról fog szólni" – mondta Macron, hozzátéve, hogy Franciaországnak "kevesebb károsanyag-kibocsátással és az új energiaformák előmozdításával kell válaszolnia a közlekedés kihívására".
fotó: AP News
Macron az új TGV M életnagyságú makettje előtt beszélt, amely a jelenlegi 600-hoz képest több, 740 utas szállítására lesz képes, és a tervek szerint 2024-ben áll forgalomba. 20 százalékkal kevesebb villamosenergiát fog fogyasztani, mint a jelenlegi modell, miközben megtartja 320 kilométer/órás (199 mérföld/óra) végsebességét.
Az ünnepségre 40 évvel azután került sor, hogy egy másik francia elnök, François Mitterrand ugyanezen az állomáson indította útjára az első TGV-t, vagyis a Train a Grande Vitesse (Nagyon gyors vonat) nevű merész technológiai kísérletét.
A francia SNCF vasúttársaság szerint 270 km/h feletti sebességgel közlekedő vonat megváltoztatta a modern vonatközlekedés arculatát. Azóta a világ minden táján felbukkant, többek között nemrégiben az Egyesült Királyság nagy várakozással várt HS2 projektjében is.
Macron kormánya idén 6,5 milliárd euró (7,6 milliárd dollár) új beruházást ígért a nagysebességű vonalak bővítésére, és a vonatok használatának fokozása része volt kormánya kibocsátáscsökkentési stratégiájának.