NRGreport
Menü

Irán szeretne mielőbb visszatérni a 2015-ös iráni atomalku folytatásáról szóló tárgyalásokhoz

Trading | NRGreport | 2021-09-24 19:55

Hossein Amirabdollahian iráni külügyminiszter ugyan konkrét időpontot nem mondott, de kijelentette, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság visszatérne a tárgyalóasztalhoz.

“Jelenleg felülvizsgáljuk a bécsi tárgyalási dossziékat, és hamarosan újraindulnak Irán tárgyalásai a ’négy plusz egy’ országgal"

- mondta Amirabdollahian.

Azokra a tárgyalásokra utalt, amelyek idén áprilisban kezdődtek, Irán és a 2015-ös megállapodásban még részt vevő öt másik ország - Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Németország és Oroszország - között.

 

2015. július 14-ben Bécsben került aláírásra az a több mint 80 oldalas dokumentum, amely iráni nuklerális megállapodás néven vált ismertté. Az európai diplomaták 21 hónapig tartó üléssorozatot alatt érték el, közvetítve Teherán és Washington között, hogy Irán ígéretet tegyen arra, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fog atomfegyvert fejleszteni, vagy beszerezni, illetve az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Vagyis a felek feloldják a Teherán elleni szaknciókat, cserébe Irán visszafogja atomprogramját.

2018-ban Donald Trump akkori amerikai elnök kilépett a megállapodásból -arra hivatkozva, hogy Irán valójában nem is tartja be teljes mértékben a megállapodást- és újra szankciókat vezetett be, megbénítotva ezzel az iráni gazdaságot, és közben Irán valóban lépéseket tett a nukleáris korlátok megsértésére.

 

Az iráni külügyminisztérium most közölte, hogy a bécsi tárgyalások néhány héten belül folytatódnak - jelentette be az IRNA, iráni hírügynökség.

fotó: Hossein Amirabdollahian (wiki)

"Úgy véljük, hogy Biden elnök úr továbbra is a szíve közelében hordja az Irán elleni Trump-szankciók vastag dossziéját, közben látszólag tárgyalásokat folytat, és egyidejűleg új szankciókat vet ki" - mondta Amirabdollahian.

"Ez a paradox viselkedés nem volt és nem is lesz pozitív vagy konstruktív üzenet az új teheráni kormány számára" - mondta.

Az iráni gazdaság nagymértékben függ az olajtól: a kormány bevételeinek jelentős, mintegy 50%-a származik a nyersolaj értékesítésből. A nemzetközi szankciók akkoriban nagyon betettek az országnak, többek között le kellett állítani autóipari fejlesztéseiket is, ezáltal csökkent a termelés, emelkedtek az árak, és kínai járművekkel pótolták az igényeket.

Az idei bécsi tárgyalásokat júniusban, Ebrahim Raisit megválasztása után napolták el.

 

NRGreport