Trading

Mától Szerbiából is érkezhet földgáz Magyarország felé

NRGreport | 2021.10.01. 13:50

Október 1-jével megindult a kereskedelmi forgalmazás a Szerbiát és Magyarországot összekötő új földgázvezetéken – közölte az FGSZ.

A szerb-magyar határkeresztezőn Magyarország irányába is megindulhat a szállítás, ami jelentősen növeli az ország ellátásbiztonságát és hozzájárul a földgázimport útvonalak bővítéséhez.

2020 tavaszán kezdődtek meg a szerb-magyar interkonnektor építési munkálatai, majd megszületett a két ország közti összekapcsolási megállapodás, és most a fogalmazásra is sor kerül. A vezetéken keresztül évi akár 8,5 milliárd m3 földgáz szállítható hazánkba.  Ez Magyarországon a hatodik betáplálási pont, mely azt is lehetővé teszi, hogy a kereskedők a számukra legelőnyösebb forrásból szerezhessék be a kívánt gáz mennyiséget.

Az FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója, Ferencz I. Szabolcs elmondta, 
„a rendszerszintű optimalizációval megvalósult projekt a tarifarendszer terheinek csökkentése mellett a gyorsan fejlődő európai uniós és hazai klímapolitikai elvárásoknak is megfelel. A 8,5 milliárd m3/év kapacitású vezeték maximálisan kihasználja a jelenlegi infrastruktúrában rejlő lehetőségeket, és elkerüli a dekarbonizációs célok teljesítése miatt hosszú távon esetlegesen kihasználatlanná váló eszközök építését.”

Az új, Szerbián keresztül érkező betáplálási irány jelentősen hozzájárul az ország ellátásbiztonságához, a vezeték kereskedelmi forgalomba állásával a kereskedők immár hat szomszédos országból szállíthatnak földgázt Magyarország irányába. Amellett, hogy a projekt az ország ellátásbiztonságát és a források diverzifikációját erősíti, egyben lehetővé teszi Magyarország és Szerbia között a földgáz kétirányú forgalmazását.

 

Fotó forrása: FGSZ

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.