NRGreport
Menü

Ez az oka, hogy az emberek elektromos autóról visszaváltanak hagyományosra

Mobilitás | Stuth-Nagy Niki | 2021-10-19 06:00

A jövő az elektromos autóké, ez nem is kérdés – most viszont még mindig elég döcögve megy a szekér, és viszonylag sokan vannak, akik, ha tehetik, visszaváltanak hagyományos kocsira az elektromos után is. Most egy kutatás vizsgálta, milyen okokból döntöttek azok a benzines kocsi mellett, akik egyszer már kipróbálták az elektromosat is.

Az elektromos autók egyre modernebbek, egyre praktikusabbak, és növik is ki az olyan gyerekbetegségeiket, mint a visszafogott sebesség, a rövid hatótáv vagy a gyakori töltési kényszer. Érdemes viszont megvizsgálni azt, hogy akik korábban, esetleg az elektromos autók megjelenésének hajnalán váltottak, miért döntöttek úgy, hogy mégis a benzines kocsik mellett teszik le a voksukat – ilyen is van ugyanis, nem is kevés.

A Nature Energy című tudományos folyóiratban a Kansasi Egyetem kutatója, Bradley Lane veszi sorra a korábbi információkat arról, hogy valaki miért vált vissza hagyományos kocsira, ha egyszer már kipróbálta az elektromosat. Ezek a faktorok nagyon változatosak, és Lane szerint jól mutatják azt is, miért ilyen lassú az átállás még mindig.

A kutatásból kiderült: a korábbi adatok azt mutatják, hogy azok közül, akik az első néhány hullámban csatlakoztak az elektromosautó-tulajdonosok táborába, 20 százalék pár éven belül visszaváltott benzinesre.

Lane az adatok átvizsgálása után megpróbált következtetéseket levonni a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. A szakértő sokallta, hogy az elektromos autókra váltók mintegy egyötöde gondolta meg magát, így sejtette, hogy a felhasználói élménnyel lehet valami probléma – főleg annak fényében, hogy azok, akik ilyen hamar átálltak az elektromos autókra, valószínűleg fogékonyabbak is rájuk, mint az átlag.

Alapvetően két olyan faktort talált, ami a leginkább meg tudta jósolni, ki fog visszaváltani hagyományos autóra. Az első az, hogy ki mennyire találta kényelmesnek a töltést a tankolás helyett – ez nyilván minden szituációban kicsit körülményesebb, de akinek gondja akadt vele, az jellemzően nagyobb arányban tért vissza a hagyományos autóhoz. A másik faktor a használati gyakoriság volt: ha valaki erre a kocsira hagyatkozott, mint a legfőbb és mindennapi közlekedési eszköze, akkor nagyobb eséllyel unt rá, és váltott vissza másikra.

A töltéssel kapcsolatban alapvetően az otthoni, és nem a töltőállomáson zajló töltéssel voltak elégedetlenek az emberek, legfőképpen azért, mert nem lehetett elég gyorsan megfelelő szintre hozni az akkumulátorokat. Ráadásul a töltés miatti áramszámla nem spórolt annyit a benzinnel szemben, mint amennyit gondolták, hogy fog. Ráadásul eleinte nem is volt elég töltőállomás az Egyesült Államokban sem, így nem kizárt, hogy ez is a kellemetlenségek sorát gazdagította.

A tanulmány szerzője egyébként felhívja a figyelmet arra, hogy a kutatás nem reprezentatív, még az Egyesült Államokban sem, mégis jól mutathatja, hogy mik az alapvető problémák az elektromos autókkal még mindig, amelyek megoldásra várnak ahhoz, hogy tényleg rendesen elterjedhessen a használatuk.

Stuth-Nagy Niki | Forrás: Techxplore