NRGreport
Menü

Univerzális napelemes rendszert mutatott be a Huawei

Ipari és lakossági használatra egyaránt alkalmas, energiatárolóval ellátott napelemes megoldást mutatott be a Huawei Technologies. A négy eszközből és szolgáltatásból álló termékcsaládot az október eleji, müncheni Intersolar Europe kiállításon mutatta be először.

Több mint harminc éves alapítása óta, az Intersolar Europe a napenergia-iparra specializálódott gyártók, beszállítók, forgalmazók, szolgáltatók és partnerek legfontosabb iparági platformjává vált. A kiállításból és egyben konferenciából álló nemzetközi esemény idén a naphőtechnológia a naperőművek, valamint a hálózati infrastruktúra és a megújuló energia integrációját szolgáló megoldások területét járta körül. Emellett a napelemes és az akkumulátoros tárolórendszerek kombinációja is fontos helyet kapott a konferenciabeszélgetéseken, csakúgy, mint a napenergia használat elterjedésének szükségessége a karbonsemlegességi célok megvalósítása szempontjából.

A Huawei Technologies az új FusionSolar nevű, intelligens napelemes rendszerét és energiatárolási megoldásait mutatta be. Az új termékekkel az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelés elérése a cél. A zöldebb energiatermelés, egyre fontosabbá válik, a világ mintegy 140 országa kötelezte már el magát a szén-dioxid kibocsátás csökkentése mellett, így részben vagy akár a szén-dioxid mentes energiatermelésre is várhatóan egyre nagyobb kereslet lesz.

Ezt szem előtt tartva fejlesztette ki új rendszerét a Huawei. Az új termékcsaládot négy fő felhasználási estkör mentén gyártották: a választékban találunk intelligens naperőműveket közüzemi használathoz, emellett a lakossági, valamint az üzleti felhasználók számára egészen 500 kW-ig kínál megoldásokat, továbbá olyan szigetüzemű rendszereket is fejleszt, ahol a hálózattól messze, napelemes rendszerből fedezhető az energiafogyasztás. A termékcsoport célja felgyorsítani az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelésre való áttérést és áthidalni az esetleges energiaszakadékot.

A napelemek a szárnyaló áramárak ellen is megoldást jelenthetnek. A megújulók használata a vállalati szektorban különösen jó választás lehet, ahol évről-évre folyamatosan növekszik az áram ára. További pozitívum, hogy a bruttó elszámolás eredetileg 2021-re tervezett bevezetését egyelőre a támogatott céges projektekre vonatkozóan is elhalasztják az otthonfelújítási támogatással megvalósuló lakossági napelemes rendszerekhez hasonlóan, így a vállalkozások a pályázati pénzből létesített HMKE-k (háztartási méretű kiserőművek) esetében továbbra is ingyenes hálózathasználattal számolhatnak.

 

Kép forrása: unsplash.com

NRGreport