A Volkswagen, uniós támogatású alapba történő befektetéssel bővíti zöld stratégiáját: partnerségre lépett az EIT InnoEnergyvel.
A Volkswagen célja, hogy az évtized közepére a világ legnagyobb elektromos járműértékesítőjévé váljon, és emellett partnereivel az évtized végéig hat nagy akkumulátorcellagyár építését tervezi Európában.
Az Volkswagen zöldítése valószínű a versenyképesség megtartásához, illetve növeléséhez szükséges. A vezérigazgató, Herbert Diess aki három éve vette át az autóvállalat irányítását a Dieselgate károsanyag-kibocsátási botrány 2015-ös kirobbanása után, kinevezése óta több átalakítást kezdeményezett a vállalatban. Elmondása szerint a Volkswagen lemaradhat a riválisok mögött, hacsak nem gyorsítja fel az átalakítást. A nagyszabású átalakításokkal kapcsolatos terveiért, azonban sokan kritizálják és a munkavállalók körében is ellenérzéseket szít. Bár az, hogy a vállalat részvényei a hírek szerint 4,7%-ot estek a közelmúltban szintén a változtatások szükségességét erősíti.
A közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítésében való részvétel szintén új célkitűzései között szerepel. Ezzel párhuzamban, saját 300 millió eurós kockázati tőkealapot kíván létrehozni, mely szén-dioxid-mentesítéssel kapcsolatos projektek és a területen működő start-up vállalkozásokba történő befektetésekre szolgálna.
Az új stratégia jegyében, pár nappal ezelőtt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által támogatott EIT InnoEnergyvel is partnerségre lépett. Új partnere egy a köz- és a magánszféra szereplői által létrehozott innovációs közösség, mely olyan induló vállalkozásokat és vállalatokat finanszíroz, amelyek a dekarbonizáció és a fosszilis tüzelőanyagoktól való elszakadás irányába történő energetikai átállásban vesznek részt.
„A közlekedési ágazat szén-dioxid-mentesítéséhez az innovációk széles skálája szükséges. Ennek érdekében, saját tevékenységünk mellett a startupokkal való együttműködésre is egyre inkább támaszkodunk majd a jövőben " – mondta Jens Wiese, a Volkswagen Csoport, befektetési tanácsadás és partnerségek csoportjának vezetője. Ezeknek az ígéretes vállalkozásoknak a felderítésében segít az EIT InnoEnergy a Volkswagent.
Az EIT InnoEenergy mely tulajdonosai között több neves energiavállalat, a Schneider Electric, a TotalEnergies, az Engie és az EDF is megtalálható, eddig 560 millió eurót fektetett be, és mintegy 300 csoportban rendelkezik részesedéssel, köztük például a svéd Northvolt akkumulátorcellagyártóban.
Kép forrása: unsplash.com