Mobilitás

Már minden huszadik eladott autó elektromos vagy tölthető hibrid Magyarországon

NRGreport | 2021.11.23. 04:00

Európa válhat az e-mobilitás központjává a jövőben, hazánkban már több mint 39 ezer villanyautó van forgalomban. Tisztán elektromos autókkal 42 millió kilométert tettek meg 2020-ban a hazai nyilvános töltőhálózaton vételezett árammal. Míg a hagyományos üzemű autók esetében körülbelül 35 forintba kerül egy megtett kilométer, e-autóval ez mindössze 9 forint, és tízből nyolc autós váltana elektromos járműre, ha munkahelyén is lenne lehetőség a töltésre – közölte az E.ON sajtóközleményében.

Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon, tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk – derült ki az E.ON Hungária Csoport szakmai rendezvényén, amelyen az e-mobilitás jövője és a hazai piac helyzete volt a téma. A teljesen elektromos autók száma csak októberben mintegy 6 százalékkal nőtt a pályázati lehetőségeknek köszönhetően. A hazai töltőhálózaton vételezett áram mennyiségét nézve a nyilvános töltésekkel 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna széndioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet. Az elektromos meghajtású autók dinamikus növekedését a töltőhálózati infrastruktúra további fejlesztésével lehet kiszolgálni. Jelenleg Európában negyedmillió hagyományos és 38 ezer gyorstöltő található, de ahhoz, hogy a technológia minél könnyebben elérhető legyen minden környezettudatos autós számára, nélkülözhetetlen az otthoni, munkahelyi töltőpontok kiépítése. A világpiacon mindeközben fordult a trend: a tavalyi volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).

Alapinfrastruktúrává válik az e-töltő?

E-mobilitás szakértők szerint a jövőben két irányzat határozza majd meg a közlekedést. Az elektromos autózás már a mindennapjaink része, és folyamatosan egyre nagyobb teret nyer, míg a nehézgépjárművek esetében a hidrogén technológia elterjedésére számítanak az elkövetkezendő években. Az elektromos autózáshoz egyre fejlettebb infrastruktúra társul: míg 6 éve egy-egy országon belüli utazásnál 4-5 alkalommal kellett megállni útközben tölteni, addig manapság egyetlen töltéssel kivitelezhető ugyanaz az út, és ez a rendszer is folyamatosan fejlődik. A Jövő Mobilitása Szövetség felmérése szerint a hazai autósok is egyre nyitottabbak a zöld közlekedésre, több mint 80 százalékuk venne elektromos autót, ha tudná tölteni a munkahelyén.

Tévhit, hogy az e-autózás drágább

Az elektromos autózással szembeni fő aggály az ár, a legtöbben azonban jellemzően csak az autó vásárlási árát veszik figyelembe, nem számolják ki a teljes élettartamra vonatkozó költségeket, pedig érdemes. A villanyautóknak ugyanis amellett, hogy a „tankolás” díja is kedvezőbb, minimális a szervizigényük, ráadásul a szervizelés költsége negyede egy hagyományos autó szervizdíjának. Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. megoldásértékesítési igazgatója a szakmai rendezvényen kiemelte, hogy a fenntartható és tiszta közlekedés akkor tud igazán elterjedni, ha pénzügyileg is fenntartható. Hozzátette, hogy az E.ON töltőhálózatán a villanyautósoknak megújuló energiaforrásokból származó, zöld áramot kínálnak, ezzel is segítve ügyfeleiknek a tudatos, fenntartható közlekedésben – áll az E.ON sajtóközleményében.

Az e-autós előre gondolkodik és tudatosan tervez

Az újautó-értékesítésben már most is jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak. Hazánkban ez az arány egyelőre 5 százalék, ami magasabb, mint a környező közép-kelet-európai országokban. Reizer Levente, a Nissan Magyarország PR és e-mobilitás igazgatója kiemelte, hogy a pandémia miatt most komoly nehézségekkel néznek szembe az autóipar szereplői: „A chiphiány, a gyártási problémák miatt érdemes fél-egy évvel előre megrendelni a járművet, de a bővülő választék, az egyre növekvő hatótávolság és az elérhető kényelmi funkciók miatt érdemes megfontolni, hogy az új autó elektromos legyen”. Tóth András István ugyanakkor hozzátette, az e-mobilitáshoz szervesen hozzátartozik a tervezés is, a vezetőnek előre kell gondolkodnia, hol és mikor fogja járművét feltölteni. Ez most még nem ugyanazt a kényelmet biztosítja, mint a hagyományos közlekedés, de sorra jelennek meg a piacon azok a termékek és szolgáltatások, melyek ezekre az igényekre épülnek. A kényelmesebb és rugalmasabb töltésre például kézenfekvő megoldást jelenthet az otthoni vagy munkahelyi töltő telepítése, melyet az E.ON egyedi igények mentén kínál ügyfeleinek.

Fotók forrása: E.ON

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.