Trading

A héten eldől, hogyan alakul az olajkínálat a következő hónapokban

NRGreport | 2021.12.01. 13:00

Szerdán kezdődik az  OPEC és szövetségeseinek kétnapos találkozója, ahol többek között arról is döntenek, hogy fokozzák vagy visszafogják a piaci kínálatot az olajárak zuhanása és az omikron vírusmutáns okozta félelmek közepette.

Az olaj hordónkénti ára 70 dollár közelébe csökkent az októberi 86 dolláros szintről, ezzel a járvány kezdete óta a legnagyobb havi csökkenést előidézve. Ez valószínűleg azt mutatja, az új koronavírus variáns, az omikron felerősítette a túlkínálattól való félelmet.

Novemberben a Brent 16,4%-kal, míg a WTI 20,8%-kal esett, ami 2020 márciusa óta a legnagyobb havi csökkenés – számolt be a Reuters. Az OPEC+ találkozó első napján az olajárak újból növekedni kezdtek, azonban a novemberi, több mint 16%-os veszteség behozása még távoli célnak tűnik.

Bár több OPEC+ miniszter, köztük Oroszország és Szaúd-Arábia minisztere is kijelentette, nem szükséges azonnali lépéseket tenni, egyes elemzők mégis arra számítanak, hogy az OPEC+ januárban szüneteltetni fogja a napi 400 000 hordónyi kínálat növelésére vonatkozó terveit, tekintettel arra, hogy az omikron terjedésének megfékezése érdekében bevezethető utazási korlátozások rendkívül nagy csapást mérhetnek a keresletre.

"Az olajkeresletet fenyegető veszély valódi" – mondta Louise Dickson, a Rystad Energy vezető olajpiaci elemzője. "A zárlatok újabb hulláma akár 3 millió bpd olajkereslet kiesést is eredményezhet 2022 első negyedévében” – tette hozzá.

Az OPEC+ ugyan elkezdte felszámolni a tavalyi évben végrehajtott, napi 10 millió hordós kínálatcsökkentést, ám még jelenleg is mintegy 3,8 millió hordónyi csökkentést tartanak érvényben.

 

Kép forrása: pixabay.com

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.