Trading

Hat heti lejtő után felugrott pénteken az olajár

NRGreport | 2021.12.03. 12:34

Emelkedtek az olajárak pénteken, miután az OPEC+ közölte, hogy rövid időn belül sor kerülhet a termelésnövelés felülvizsgálatára, amennyiben az omikron-variáns és a folyamatos lezárások miatt összeomlana az olaj iránti kereslet. Bár maguk sem biztosak abban, hogy ez így lesz, és a JP Morgan sem látja egyelőre a kereslet gyengülésének jeleit.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése 2,7%-kal, azaz hordónként 71,58 dollárra emelkedett reggel 10 órára. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése 1,73 dollárral, 2,6%-kal 68,23 dollárra emelkedett hordónként.

Az OPEC+ szervezet, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, Oroszország és szövetségesei csütörtökön meglepte a piacot, amikor kitartott a napi 400 ezer hordó (bpd) szállítás januári növelésére vonatkozó tervei mellett.

A havi nyersolajtermelés további növeléséről szóló döntés a közeljövő keresleti kilátásaiba vetett bizalomról szól. Vagyis az OPEC+ arra bízik, hogy az új omikron-variánsnak nem lesz tartós hatása az olajkeresletre.

A termelők azonban nyitva hagyták a lehetőségét annak, hogy ezen változtassanak, ha a kereslet mégis megszenvedné az omikron-koronavírusvariáns terjedését és annak megfékezését célzó intézkedéseket. Az a legutóbbi mondás, hogy a következő, január 4-re tervezett ülésük előtt újra találkozhatnak.

    "A Brent hordónként 71 dollárra emelkedett, amivel mintegy 5 dollárral a tegnapi napi mélypont fölé került. Mi lehet a magyarázat? Az OPEC+ azt mondta, hogy rövid időn belül felülvizsgálhatja a tegnapi döntést, ha a piaci feltételek megváltoznak" – mondta Carsten Fritsch, a Commerzbank munkatársa.

Ráadásul az OPEC nehezen tudta ténylegesen végigvinni a tervezett kibocsátás-növeléseket.

A piacokat egész héten az omikron megjelenése és az a spekuláció borzolta fel, hogy ez újabb zárlatokat idézhet elő, és csökkenhet az üzemanyagkereslet.

  • A héten a Brent körülbelül 1,7%-os csökkenéssel zárta a hetet, és 2018 novembere óta először a hatodik egymást követő héten tartott lefelé.
  • A JPMorgan elemzői szerint a piaci esés a kereslet "túlzott" csapását feltételezte, miközben a globális mobilitási adatok – Kína kivételével – azt mutatták, hogy a mobilitás továbbra is helyreáll, és a múlt héten is átlagosan a 2019-es szint 93 százalékán állt.

"Egyelőre nem látjuk a kereslet gyengülésének jeleit (globális szinten)" – írták a JPMorgan elemzői jegyzetükben.

 

 

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2022 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.