A TotalEnergies és a Veolia együttműködési megállapodást írt alá. A közös befektetés célja, hogy 2025-ig évi 1,5 terawattóra biometánt állítsanak elő.
A partnerek közös nemzetközi projekt-portfóliót fognak fejleszteni és azokba közösen befektetni, azzal a céllal, hogy 2025-re évente akár 1,5 terawattóra (TWh) biometánt állítsanak elő – áll a két vállalat közösen kiadott közleményében.
A biometánt a Veolia, energia-, víz- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat nyújtó vállalat hulladék- és vízkezelő létesítményeiben fogják előállítani, melyek több mint 15 országban megtalálhatóak.
A célmennyiségként kitűzött 1,5 terawattóra biometán, szerves hulladékból előállított megújuló gáztermelés, 500 000 fogyasztó évi átlagos földgáz felhasználásának felel meg, illetve ezen felül évi 200 000 tonna CO2 kibocsátástól védi a Földet.
A TotalEnergies a keletkező biometánt a mobilitás megújuló üzemanyagaként vagy a földgáz más felhasználási célokra történő helyettesítésére fogja értékesíteni.
A megállapodás részeként a partnerek egyesítik a biometán előállításával kapcsolatos ismereteiket és tapasztalataikat. A Veolia a saját létesítményeiből származó biogáz előállításban szerzett szakértelmét, a TotalEnergies pedig a biometán teljes értékláncára vonatkozó alapos ismereteit fogja rendelkezésre bocsátani.
„Örömmel dolgozunk együtt a Veoliával, hogy a biometán előállítása révén elősegíthessük a hulladékok hasznosítását, és ezáltal a fenntartható fejlődés egyik pillérének számító körforgásos gazdaságot„ – mondta Stéphane Michel, a TotalEnergies gáz, megújuló energiaforrások és villamos energia üzletágának elnöke, majd azt is hozzátette: „a biometán fejlesztése része a TotalEnergies széleskörű energetikai vállalattá való átalakulásának, és azon törekvésének megvalósításának, hogy a megújuló energiaforrások egyik főszereplőjévé váljon.”
Kiemelt kép forrása: pixabay.com