Fenntarthatóság

Így használjon kevesebb papírt a mindennapokban

Nagy Nikoletta | 2022.02.08. 08:50

Ma már az életünk nagyon kevés aspektusában elkerülhetetlen, hogy papírt használjunk – az alábbi tippekkel minimalizálhatjuk a nyomtatás szükségességét, ezzel pedig rengeteget segíthetünk a környezeten.

A 2010-es évek elején hirtelen az életünk több síkján digitális térbe költözött az ügyintézés – ez eleinte alkalmazkodást igényelt, ma viszont nagyon kevesen vannak, akik még mindig sárga csekken fizetik be a rezsit, vagy leveleket küldözgetnek e-mailek helyett. Éppen ezért kevesebbet is beszélünk arról, hogy milyen fontos a visszafogott papírhasználat, pedig érdemes lenne még kevesebbet papíroznunk, ha tehetjük.

2020-as adatok szerint egy átlagos irodai dolgozó még mindig körülbelül 10 000 papírlapot használ fel évente. A The Paperless Project szerint az amerikai vállalatok több mint 120 milliárd dollárt költenek nyomtatott űrlapokra, amelyek többsége három hónapon belül elavulttá válik. Nemcsak környezeti szempontból, hatékonysági megfontolásból is előnyös lehet mind az átlagembernek, mind pedig egy vállalatnak, hogy igyekezzen teljesen lemondani a papíralapú ügyintézésről.

De hogyan teheti meg mindezt egyszerűen? A mindennapi életünk számos részében van még mit javítani – például az alábbiak sokat segíthetnek még inkább minimalizálni a papírhasználatot.

Digitális hírlevelek a reklámújságok helyett

Hiába írunk 2022-t, ember legyen a talpán, akinek nem jár még valamilyen reklámújság – más kérdés, hogy önszántából kéri-e őket, vagy kéretlenül dobják be a postaládába. Ha érdeklődünk is a szupermarketek éppen akciós kínálata iránt, jobban járunk, ha kiírjuk a postaládára, hogy nem kérünk reklámújságot, és online jelentkezünk fel a minket érdeklő hírlevelekre. Szinte már nincs is olyan szolgáltatás, ami ne küldene hírlevelet, ha feliratkozunk rá.

Csak akkor nyomtassunk, ha mindenképpen szükséges!

Vannak olyan területei az életnek, amelyben nem lehet kigolyózni a nyomtatást: szerződésaláírások például jellemzően még mindig papíron történnek, annak ellenére, hogy ma már van lehetőség online szerződésekre és ügyintézésre is. Ha van rá lehetőségünk, mindent intézzünk online, egyszerűbb is rendszerezni, és kisebb eséllyel vesznek el az iratok.

A home office is segít

A pandémia miatt jelentkező megnövekedett mennyiségű home office statisztikák szerint a károsanyag-kibocsátásunkat 29 százalékkal csökkentette – ez nagyrészt a közlekedésből adódik, de több pozitívumot is hozott magával az otthoni munkavégzés ezen kívül is. Kevesebbet nyomtatunk például, hiszen nagyon keveseknek van otthoni nyomtatójuk, és kevesebb papírra is van szükség, hiszen online térbe költözött a cégen belüli ügyintézés is.

A vállalkozásnak is jót tesz

Ha vállalati oldalról vizsgálja meg az ember, a papírmentes működés csak előnyökkel jár. A nyomtató karbantartására, papírra, tintára, tonerre, postaköltségre, fizikai tárolásra költött pénzt meg lehet spórolni azzal, ha minimális papírhasználatot hirdetünk az irodában. Statisztikák szerint a vállalatok átlagosan 80 dollárt takarítanak meg alkalmazottanként, amikor áttérnek a papírmentes rendszerre. De nemcsak a fizikai költségeket takaríthatja meg: a vállalkozást vezető az alkalmazottak idejét fizeti meg, ha pedig kevesebb idő megy el papírmunkára, a pénz is jobban hasznosul.

  Nagy Nikoletta
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.