A súlyosbodó árvizek és a lakáshiány miatt Hollandiában egyre nagyobb az érdeklődés az úszó házak iránt.

Amikor októberben egy heves vihar csapott le, az amszterdami Schoonschip úszó közösség lakói tudták, hogy átvészelik a vihart. Kikötötték a kerékpárjaikat és a szabadtéri padokat, figyelmeztették a szomszédokat, hogy mindenkinek legyen elég élelme és vize, és meghúzták magukat, miközben körülöttük az acél oszlopok fel-le csúszkáltak, a vízzel együtt emelkedtek, majd az eső elvonulása után visszaereszkedtek eredeti helyükre.

„Viharban nagyobb biztonságban érezzük magunkat, mert lebegünk” – mondja Siti Boelen, egy holland televíziós producer, aki két évvel ezelőtt költözött Schoonschipbe. „Nekem nagyon furcsa, hogy a vízre való építkezés világszerte nem élvez prioritást.”

 

Mivel a tengerszint emelkedik, és a viharok miatt a vizek megáradnak, az úszó városrészek kísérletet tesznek az árvízvédelemre, ami lehetővé teheti a part menti közösségek számára, hogy jobban ellenálljanak az éghajlatváltozásnak. A sűrűn lakott Hollandiában egyre nagyobb a kereslet az ilyen otthonok iránt. És mivel egyre többen szeretnének a vízparton építkezni, a hatóságok azon dolgoznak, hogy a területrendezési törvények módosításával megkönnyítsék az úszó házak építését.

Az elmúlt évtizedben létrejött hollandiai úszó közösségek bizonyítják a holland mérnökök által most irányított nagyobb léptékű projektek koncepcióját. És nem csak az európai országokban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban és Norvégiában, hanem Francia Polinéziában és a Maldív-szigeteken is, ahol az Indiai-óceánon fekvő ország tengerszintjének emelkedése ma már fenyegető, egzisztenciális veszélyt jelent. Még a Balti-tengeren is van egy javaslat úszó szigetekre, amelyeken kisvárosok épülnének.

Az úszó ház bármilyen partvonalon felépíthető, és képes megbirkózni a tengerek emelkedésével vagy az esőzések okozta áradásokkal, mivel a víz felszínén marad. A lakóhajókkal ellentétben az úszó házak a parthoz vannak rögzítve, gyakran acéloszlopokon állnak, és általában a helyi csatornahálózathoz és az elektromos hálózathoz vannak csatlakoztatva. Szerkezetileg hasonlítanak a szárazföldön épült házakhoz, de pince helyett betontestük van, amely ellensúlyként működik, és lehetővé teszi, hogy stabilak maradjanak a vízben. Az egyre súlyosbodó árvizekkel és a lakásépítéshez szükséges földterület hiányával küzdő városok számára az úszó házak jelenthetik a városi lakhatás bővítésének egyik lehetséges tervét az éghajlatváltozás korában.

Koen Olthuis, aki 2003-ban megalapította a Waterstudio holland építészirodát, amely kizárólag úszó épületekkel foglalkozik, azt mondja, hogy az úszó házak legnagyobb előnye az, hogy viszonylag kevés technológiával rendelkeznek. Az általa tervezett otthonokat nagyjából 65 méter mélyen a földbe ásott oszlopok stabilizálják, és ütéselnyelő anyagokkal látják el őket, hogy csökkentsék a közeli hullámok okozta mozgás érzetét. A házak felemelkednek, amikor a víz emelkedik, és leereszkednek, amikor a víz visszahúzódik. Látszólagos egyszerűségük ellenére Olthuis azt állítja, hogy ezek a házak képesek a városokat olyan módon átalakítani, amilyenre a lift bevezetése óta nem volt példa.

„Most már megvan a technológia és a lehetőségünk arra, hogy a vízre építsünk” – mondja Olthuis, aki 300 úszó lakóházat, irodát, iskolát és egészségügyi központot tervezett.

 

Hollandiában, egy olyan országban, amely nagyrészt rekultivált területekre épült, és amelynek egyharmada a tengerszint alatt van, az ötlet nem is olyan távoli. Amszterdamban, amelynek csatornáin közel 3000 hivatalosan bejegyzett hagyományos lakóhajó közlekedik, emberek százai költöztek úszó házakba korábban elhanyagolt városrészekben.

A holland Space&Matter cég által tervezett Schoonschip 30 házból áll, amelyek fele kétlakásos, és egy korábbi gyártelepen található. A környék rövid kompútra van Amszterdam központjától, ahol a lakók közül sokan dolgoznak. A közösség tagjai szinte mindent megosztanak egymással, beleértve a kerékpárokat, az autókat és a helyi gazdáktól vásárolt élelmiszereket is. Minden épület saját hőszivattyút üzemeltet, és a tető nagyjából egyharmadát zöldterületnek és napelemeknek szenteli. A lakók a felesleges energiát egymásnak és az országos hálózatnak adják el.

„Számunkra a vízen élni normális” – mondja Marjan de Blok holland televíziós rendező, aki 2009-ben kezdeményezte a projektet, és megszervezte az építészekből, jogi szakértőkből, mérnökökből és a lakosokból álló csapatot, akik a projekt elindításán dolgoztak.

Rotterdamban, amely 90%-ban a tengerszint alatt van, és ahol Európa legnagyobb kikötője található, áll a világ legnagyobb úszó irodaépülete, valamint egy úszó farm, ahol a teheneket robotok fejik, és tejtermékekkel látják el a helyi élelmiszerboltokat. A rotterdami kikötőben 2010-ben elindított úszó pavilon, egy napenergiával működő tárgyaló- és rendezvényhelyszín óta a város növelte az ilyen projektek általános elterjesztésére irányuló erőfeszítéseit, és az úszó épületeket az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás stratégiájának egyik alap pillérének nevezte.

A városok éghajlatváltozás elleni védelme érdekében a holland kormány 2006-ban elindította a „Room for the River” programját, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos területeket a folyó elárasszon a heves esőzések idején, ez pedig olyan paradigmaváltás, amely az emelkedő vízszintnek való ellenállás helyett annak elfogadására törekszik. Olthuis szerint a hollandiai lakáshiány növelheti az úszó házak iránti keresletet, többek között a „Room for the River” elnevezésű területeken, ahol az áradások – legalábbis az év egy részében – a táj részei lesznek. Szakértők szerint a hollandiai lakáshiány enyhítéséhez a következő 10 évben egymillió új lakás építésére lesz szükség. Az úszó házak segíthetnének enyhíteni a fejlesztésre rendelkezésre álló földterületek szűkösségét.

Az úszó házak azonban számos kihívást jelentenek. A heves szél és eső, vagy akár a nagy tengerjáró hajók elhaladása erősen megmozgathatja az épületeket. Siti Boelen, a Schoonschip lakója azt mondja, hogy amikor beköltözött, a viharos időjárás miatt kétszer is meggondolta, hogy felmerészkedjen-e a harmadik emeleti konyhába. „A gyomrodban érzed” – mondja, hozzátéve, hogy azóta már hozzászokott az érzéshez.

A lebegő házak elektromos hálózathoz és a csatornahálózathoz való csatlakoztatása extra infrastruktúrát és munkát igényel, mivel speciális vízálló kábelekre és szivattyúkra van szükség. Az amszterdami Schoonschip és a rotterdami úszó irodaépület esetében a semmiből kellett új mikrohálózatokat kiépíteni.

Az előnyök azonban talán felülmúlják a költségeket és a nehézségeket. Rutger de Graaf, a Blue21 társalapítója és igazgatója szerint a világszerte egyre többször előforduló katasztrofális, példátlan viharok sarkallták a várostervezőket és a lakosokat egyaránt arra, hogy a vízen keressenek megoldásokat. Szerinte az úszó fejlesztések életeket és több milliárd dolláros károkat menthettek volna meg tavaly nyáron, amikor a Németországot és Belgiumot sújtó áradások legalább 222 ember halálát okozták.

„Ha figyelembe vesszük, hogy az évszázad második felében több százmillió embert fog kitelepíteni a tengerszint emelkedése, akkor már most el kell kezdenünk az úszó fejlesztések mértékének növelését.” – mondja De Graaf.

Forrás: BBC
Kép forrása: Unsplash