Fenntarthatóság   rovat támogatója a Novochem

A „dobd el” kultúráról és a fenntarthatóságról adott elő Áder János

NRGreport | 2022.02.24. 09:00

A napjainkban népszerű „dobd el” kultúra óriási környezeti károkat okoz – mondta 53. fenntarthatósági előadásán Áder János köztársasági elnök kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán középiskolás diákoknak.

Áder János a csornai művelődési házban tartott rendezvényen ezt ama gondolat részeként hangsúlyozta: mit tehet az egyén annak érdekében, hogy kevesebb legyen a környezeti lábnyoma. Áder János kiemelte, ha csak a szükségleteink szerinti mértékben vásárolunk élelmiszert, cipőt, ruhákat, csökkenteni tudjuk a környezeti károkat. Példaként említette, hogy ma az ételek harminc százaléka a szemétbe kerül és lebomlásuknak is üvegházhatású gázkibocsátása van. Sokat tehetünk a környezet védelme érdekében akkor is, amikor a használt sütőolajat nem a lefolyóba engedjük, hanem összegyűjtjük és leadjuk az arra kijelölt helyeken – sorolta.

Mint már korábban is beszámoltunk erről, de egy friss kutatás kimutatta, hogy kétszer annyi ételt dobunk ki, mint korábban hittük, és nem túl meglepő, hogy a gazdagabb rétegek a pazarlók, és nem a szegényebbek. A holland Wageningen Kutatóegyetem szakértői most először vettek figyelembe olyan faktorokat a túlfogyasztás és az élelmiszerhulladék kiszámolásánál, mint a vagyon, a jövedelem, a lakhely vagy a környezet ételkultúrája. A kutatásukból kiderült, hogy az élelmiszerpazarlás mindehhez köthető jelenség, és sokkal magasabb is az aránya, mint korábban gondoltuk.

A kutatók rájöttek, hogy a mágikus szám a 6,70 – ennyi dollárnyi napi költés felett kezd el drámaian megugrani az élelmiszerhulladék mennyisége egy főre lebontva, a növekedés pedig aztán egy ideig gyorsul, majd szépen lelassul, és a legvagyonosabbaknál magas ugyan, de már nem annyira kiugróan, mint a 6,70 dollár alatt és felett költők esetében. Ahogy valakinek nő a vásárlóképessége, úgy pazarol egyre több élelmiszert, de aztán ahogy megengedheti magának a tudatosságot, az élelmiszerhulladék mennyiségének növekedése lelassul.

Áder János hozzátette, az iparnak és az önkormányzatoknak is van feladata a mindennapokban és vannak jó példával szolgáló hazai fejlesztések is annak érdekében, hogy kevesebb legyen az általunk termelt szemét.

Az államfő hangsúlyozta: az utóbbi száz évben bekövetkezett népességrobbanásnak és urbanizációnak a következménye az energiafelhasználás növekedése, és ezzel együtt az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése. Kitért arra, az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt az olaj és a földgáz világpiaci ára, aminek egyik nem kívánt következménye az, hogy a szén felhasználása bővült az energiatermelésben.

Hangsúlyozta, csak azzal, hogy megkezdődött az orosz invázió Ukrajnában, újabb 13 százalékkal emelkedett a gáz ára, ami szintén tovább gyorsítja majd a szén felhasználásának mennyiségét. Áder János kiemelte, hogy a Föld történetében sok olyan időszak volt, amikor a bolygó jelentősen átalakult, eltűntek fajok és újak jöttek helyette. A klímaváltozáshoz a bolygó most is alkalmazkodik majd valahogy, a kérdés az, hogy mi tudunk-e alkalmazkodni ahhoz.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.