A párizsi székhelyű szervezet a 2022-es globális metán-kibocsátás figyelő jelentésében (2022 Global Methane Tracker report) arra hívta fel a figyelmet, hogy a világnak fokoznia kell az ellenőrzési erőfeszítéseket és a politikai intézkedéseket a szennyező gáz kibocsátásának csökkentése érdekében. – olvasható a Reuters beszámolójában.
A jelentés az első olya átfogó tanulmány, mely minden egyes olyan országra vonatkozóan, ahol a probléma visszaszorításának néhány lehetséges jele is látható tartalmaz kibocsátásra vonatkozó becsléseket.
A szénipar kibocsátása a maga 42 millió tonnájával olyan jelentős fosszilis tüzelőanyag-ágazatokat utasított maga mögé, mint a kőolaj és a földgáz, melyek 41, illetve 39 millió tonnás kibocsátást realizáltak.
„Az energiaszektorból származó metánkibocsátás tavaly valamivel kevesebb mint 5%-kal nőtt” – közölte az IEA. „Így nem érte el a 2019-es szintet, és kissé elmaradt az általános energiafelhasználás növekedésétől is, ami valószínűleg azt jelzi, hogy a kibocsátás korlátozására tett bizonyos erőfeszítések már kifizetődőek .”
A skóciai Glasgowban tavaly megrendezett COP25 klímakonferencián több mint 100 ország csatlakozott az Egyesült Államok és az EU által vezetett azon törekvéshez, hogy 2030-ra a 2020-as szinthez képest 30%-kal csökkentsék a metánkibocsátást. A metánkibocsátás csökkentése kiemelt fontosságú, hiszen a metán a szén-dioxid után a legfontosabb üvegházhatású gáz. A CO2-nál gyorsabban bomlik le a légkörben ami azt jelenti, hogy a metánkibocsátás csökkentése gyors hatást gyakorolhat a globális felmelegedés megfékezésére.
Az IEA szerint az emberi tevékenységből származó metánkibocsátás mintegy 40%-a az energiaágazatból származik. Más iparágak, köztük a mezőgazdaság, szintén nagy metánkibocsátók.
„A metánszivárgás megsokszorozza a szén égetésének éghajlati hatását. Ezt a kérdést többé nem lehet figyelmen kívül hagyni” – mondta Anatoli Smirnov, a londoni székhelyű klímakutató csoport, az ’Ember’, szénbányák metánkibocsátásáért felelős vezetője.”A szénipari vállalatok eddig nagyon keveset tettek a metánszivárgás csökkentése érdekében, annak ellenére, hogy léteznek költséghatékony technológiák” – tette hozzá egy nyilatkozatban.
Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója szerint a fosszilis tüzelőanyag-ipar tavalyi összes metánszivárgását felfogva és értékesítetve a világ 180 milliárd köbméter földgázzal rendelkezhetett volna.
Az IEA becslése szerint az elvesztett metánmennyiség az európai villamosenergia-ágazatban felhasznált összes gázmennyiséggel egyenértékű, és több mint elegendő az árak emelkedését okozó szűkös kínálat enyhítésére.