Trading

Hozzányúlhat stratégiai olajtartalékához az USA

NRGreport | 2022.02.25. 09:26

Miután az ukrajnai orosz támadás miatt az olajár is emelkedett, az Egyesült Államok olajat szabadíthat fel a stratégiai tartalékából – jelentette be csütörtöki Fehér Házi beszédében Joe Biden amerikai elnök.

„Amint azt a feltételek megkövetelik, az Egyesült Államok olajat szabadíthat fel” – fogalmazott az elnök. Biden hozzátette, hogy mind az olajtermelő, mind az olajfogyasztó országokkal együttműködnek. „Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy csökkentsem azt a kellemetlenséget, amelyet az emberek a benzinkutaknál éreznek” – tette hozzá az elnök.

Hangsúlyozta: az amerikai kormány „minden rendelkezésére álló eszközt bevet”, hogy megvédje az amerikai családokat és vállalkozásokat a benzinkutaknál tapasztalt áremelkedéstől. Biden felhívta a vállalatok figyelmét, hogy „nem szabad kihasználniuk” a mostani helyzetet és ne emeljék meg az áraikat a nyereség növelése érdekében – áll az MTI közleményében.

Oroszország a világ harmadik legnagyobb olajtermelője és az Ukrajna elleni támadást követően globálisan is megugrottak a nyersanyagárak, az olajárak közel 3%-kal ugrottak pénteken. Csütörtök reggel, az orosz támadás hírére, az Egyesült Államokban komoly veszteségekkel nyitott a tőzsde, az olajárak pedig emelkedtek, mivel a befektetők a globális energiapiacok zavarára készülnek.

Az MTI információja szerint az egyelőre nem derült ki, hogy Kína, mint a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tagja, csatlakozna-e a kezdeményezéshez. Az IEA a héten közölte, hogy készen áll a tartalékok felszabadítására. Az Egyesült Államok eddig mintegy 50 millió hordó olajat szabadított fel a stratégiai kőolajtartalékából, hogy csökkentse az árakat, miközben Kína többnyire elzárkózott a saját készlete felszabadításától.
Japán és Ausztrália csütörtökön szintén bejelentette, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség többi tagországával együtt készen áll olajkészletei felszabadítására.
Az IEA február 22-én közölte, hogy a tagországok összes olajkészlete december végén megközelítette a 4,16 milliárd hordót, amelyből 1,5 milliárdot tartottak a kormányok a szükségtartalékaikban.

A globális irányadó Brent nyersolaj ára pénteken 0347 GMT körül 2,72 dollárral, azaz 2,75%-kal hordónként 101,80 dollárra emelkedett, miután az árfolyam egészen 101,87 dollárig emelkedett.

Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj 95,64 dolláros csúcsot ért el, és legutóbb 2,70 dollárral, azaz 2,9%-kal 95,51 dolláron állt hordónként.

Az Ukrajnát ért támadás miatt csütörtökön 2014 óta először emelkedtek az árak hordónként 100 dollár fölé, a Brent 105 dollárt ért el, majd a kereskedés zárásáig mérséklődött a nyereség.

„Az ázsiai befektetők olajvásárlásai újra magasabbra emelték az árakat, amihez hozzájárultak a kijevi robbanásokról szóló jelentések is” – mondta Jeffrey Halley, az OANDA vezető piaci elemzője. „Az ukrajnai helyzet az árak magasan tartását szolgálja, ahogy a valós vagy vélt zavarok veszélye is, az amúgy is erős kereslet és a globálisan korlátozott kínálat környezetében…”. Úgy vélem, hogy a Brent nyersolaj most a következő hetekben 90-110 dolláros sávban fog kereskedni”.

Az invázióra válaszul Joe Biden amerikai elnök csütörtökön szankcióhullámmal sújtotta Oroszországot, olyan intézkedésekkel, amelyek a bankok és állami vállalatok elleni szankciók mellett akadályozzák Oroszországot abban, hogy a főbb devizákban üzleteljen.

Nagy-Britannia, Japán, Kanada, Ausztrália és az Európai Unió is újabb szankciókat hozott nyilvánosságra Moszkvával szemben, köztük egy 11 milliárd dolláros oroszországi gázvezeték leállítását célzó német lépést.

„Az olajpiacok különösen érzékenyek a kínálati sokkokra, mivel a globális olajkészletek hétéves mélyponton vannak” – mondta Vivek Dhar, a Commonwealth Bank elemzője jegyzetében.

„Az OPEC+ tartalék olajkapacitása kérdésessé vált az OPEC+ kínálatának kiábrándító növekedése miatt” – írta Dhar, utalva a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetére (OPEC) és a szövetséges termelőkre – köztük Oroszországra – és a termelés növelésében tapasztalt problémákra. Az OPEC-tagok januári kitermelése a Reuters felmérése szerint elmaradt a szövetségesekkel kötött megállapodás alapján tervezett emelkedéstől.

Bár a Biden-kormányzat jelezte, hogy a magas árak kezelése érdekében esetleg felszabadítja a stratégiai olajkészleteket, „a történelem azt mutatja, hogy a stratégiai olajkészletek bármilyen lehívása valószínűleg csak átmeneti enyhülést hoz a magas olajárakra” – tette hozzá Dhar.

Nigéria olajminisztere azt is mondta, hogy az OPEC+-nak nincs szüksége a tervezett olajtermelés bővítésére, mivel az Irán és a világhatalmak közötti esetleges megállapodás növelni fogja a kínálatot.

Az Egyesült Államok és Irán közvetett nukleáris tárgyalásokat folytat Bécsben, amelyeken egy megállapodás az iráni olajértékesítésre vonatkozó szankciók feloldásához és a globális kínálat növeléséhez vezethet.

Iráni tisztségviselők csütörtökön a Twitteren közölték, hogy a nukleáris tárgyalásokon részt vevő nyugati partnereknek döntéseket kell hozniuk kulcsfontosságú kérdésekben ahhoz, hogy elősegítsék a megállapodás elérését.

Kép forrása: Unsplash

 

  NRGreport
Címkék
#Brent   #Joe Biden   #olaj   #olajár   #OPEC+   #orosz-ukrán háború   #szankciók   #Ukrajna   #USA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.