Mobilitás

Arccal a vasút fele – Az újrahasznosított jelmondat

Benedek Attila | 2022.03.07. 04:00

Az öreg kontinens vasúti közlekedésnek a jelentőségét jól mutatja, hogy az Európai Bizottság a vasút évének nyilvánította 2021-et.

Az autó a környezetvédők miatt is forró témává vált a világ néhány részén, főleg Európában. Közben a vasút, annak is a nagysebességű változata, szép csendben virágzik. Bizonyos távokon lehagyta a repülést és jó pár helyzetben az autós közlekedésnek is komoly ellenfelet jelent.

Történelem

A kötött pályás közlekedés sebessége az 1900-as évek elejéig verhetetlen volt. Ugyanis már akkoriban 100 km/óra körüli tempóval robogtak a gőzmozdonyok. Ezért az autó elterjedéséig, a vonatnak nem volt konkurenciája.

A nagysebességű vonatok Japánban jelentek meg először. A nyersanyagokban szegény szigetország, az 1950-es években komolyan ráfeküdt a nagy sebességű vonatok fejlesztésére. A végeredménye a munkának az 1964-es Tokiói Olimpián vált láthatóvá: erre az alkalomra időzítették a Tokió és Oszaka között közlekedő első Shinkanzen átadását.

Lehet, hogy sokaknak kiábrándító, de a japán szó törzshálózatot jelent… Ezért semmi történelmi, misztikus, a szamurájokra vagy a nindzsákra utaló szál nincs a vonat elnevezésben. A nagysebességű vasút megépítésnek a fő oka, hogy az említett térségben 45 millió ember él. A nagyszámú lakosság helyváltoztatására, ki kellett találni valami hatékony módot. Ezért született meg a Shinkanzen.

Európai túra

A Shinkanzen sikere adott motivációt a franciáknak, hogy létrehozzák a TGV-t, a németeknek pedig az ICE névre hallgató nagy sebességű vasutat. Ez a vonatfajta Olaszországban is népszerű, és a spanyolok is élen járnak a fejlesztésében.

A nagy sebességű vonat kifejezéssel, a 250 km/óra végsebességű vonatokat jelölik, de még ezzel illetik a 200 km/órával száguldó, hagyományos szerelvényeket is.

Számok és statisztikák

A 2020-as adatok azt mutatják, hogy a Földön, 51581 kilométernyi nagy sebességű vasúti pálya található. Kiemelendő ezen a téren Kína, amely a 2008-as hitelválság után tette stratégiai fontosságúvá a nagysebességű vonathálózatának az építését. Ez azt jelenti, hogy Kína 2020 januárjában 35048 kilométer hosszú, szuper gyors vasútvonallal rendelkezett…

A Shinkanzen három év elmúltával szállította a 100 milliomodik utasát, a szám megtízszerezésére, 1976-ig kellett várni. Mára túl lépték a tízmilliárdos utasszámot… A vonatok energia hatékonysága – a kezdetekhez képest – pedig a kétszeresére javult.

A számok Európában is sokat mondóak. Az Eurostar vonat Párizs és London között egy óra alatt 12 vonatot közlekedtet, mivel egy vonat 800 főt szállít, így egy óra alatt, 9600 utast szállítanak. Ez igen jó érték. London belvárosából, 2 óra 17 perc alatt lehet Párizs belvárosába érni, ezzel az idővel, igen nehéz versenyre kelni.

Repülő és vasút

A gyors vasutat üzemeltetők reálisan látják a helyzetüket. A nagy sebességű vonatok a 150-900 kilométeres távon, időben kifejezve pedig a 1,5-4 órás repülőutaknak tudnak komoly konkurenciát jelenteni.

Környezetvédelmi szempontból jóval jobbak. A vasút villamosított, ahogy az energia mix egyre jobban tolódik el a nap és a szél energia felé, úgy tisztul a vonatok közlekedése is. Franciaországban kimagaslóan jó, mert ott az áram nagy részét, kb. 80 százalékát atomerőművek szolgáltatják. A galloknák közel 60 atomerőmű működik. Ez is erősíti a nagysebességű vonatok terjedését.

Közben a repülők átállítása a szintetikus, azaz mesterségesen előállított, nulla szénlábnyomos kerozinra, még egy kicsit odébb van. És drágább is.

Ami megnyugtató, hogy a politikusok is a vasút mellett törtek pálcát, és nincs az az eszetlenség a témában, mint az autóknál. Az autóknál csak az elektromos hajtást támogatja a politika, mintha más nem létezne.

Rekordok

 

Búcsúzásként érdemes néhány rekordot megemlíteni, amit a nagysebességű vonatok állítottak be. A TGV-vel egy kísérleti szakaszon 574,8 km/órás sebességgel száguldottak. Kínában a Vuhan-Kanton közötti 968 kilométeres távon, a szerelvények 312,5 km/órás átlaggal közlekednek. Fontos kiemelni, hogy átlagsebességről beszélünk… Szóval van jövő a nagy sebességű vasutakban.

 

  Benedek Attila
Címkék
#gyorsvasút   #közlekedés   #mobilitás   #Shinkanzen   #TGV  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.