Trading

Júliusig megépülhet a Bulgária és Görögország közötti gázvezeték

NRGreport | 2022.03.17. 04:00

A görög-bolgár gázhálózatot összekötő interkonnektor építési határidejét már többször meghosszabbították, legutóbb a koronavírus-járvány miatt. A gázvezeték a mostani tervek szerint nyár közepére kész lesz.

Az interkonnektorral kapcsolatbn Rumen Radev bolgár államfő kifejtette, nemcsak Bulgária energiaellátása szempontjából lesz kiemelt jelentőségű – írja az MTI.

Az államfő kedden Bukarestben Klaus Iohannis román elnökkel tárgyalt, majd a közös sajtóértekezletükön elmondta: az interkonnektor kezdeti kapacitása hárommilliárd köbméter lesz évente, ami Bulgária éves fogyasztásának felel meg, de ezt később évi ötmilliárd köbméterre is bővíthetik.

Az interkonnektor üzembe helyezésével lehetővé válik,hogy a görögországi Alexandrúpoli kikötővárosba hajón érkező cseppfolyósított földgázt a – Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó – BRUA gázvezetéken keresztül más európai országokba is eljuttassák.

Rumen megjegyezte: Bulgária az alexandrúpoli terminál kapacitásának húsz százalékát kötötte le. A bolgár elnök szerint Románia és Bulgária között nagyon kevés kapcsolódási pont létezik mind az energetikai, mind a közlekedési infrastruktúra tekintetében, és az ukrajnai háborús helyzet is azt bizonyítja: nagyon fontos lenne ezek számát növelni, behozni a lemaradásokat, hogy a Duna ne elválassza, hanem összekösse a két országot.

A román államfő is úgy értékelte: diverzifikálni kell az energiaforrásokat és a szállítási útvonalakat ahhoz, hogy csökkenjen az Európai Unió Oroszországgal szembeni energetikai függősége. Ebből a szempontból létfontosságúnak nevezte a görög-bolgár interkonnektor üzembe helyezését és a vertikális földgázfolyosó megnyitását.

Iohannis azt is elmondta: nem gondolja, hogy a katonai konfliktus a NATO tagállamokra is kiterjedhet, azonban minden eshetőségre fel kell készülni, ezért szerinte a NATO keleti szárnyát a Fekete-tenger térségében is annyira meg kell erősíteni, ahogyan az a Balti-tenger térségében történt.

 

Forrás: Pixabay.com

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.