Mobilitás

A BMW vezérigazgatója óva int a kizárólag elektromos stratégiától

NRGreport | 2022.04.15. 05:00

Oliver Zipse vezérigazgató szerint a vállalatoknak vigyázniuk kell, hogy ne váljanak túlságosan függővé néhány kiválasztott országtól azzal, hogy csak az elektromos járművekre koncentrálnak, és hozzátette azt is,  hogy még mindig van piac a belsőégésű motoros autók számára – írja a Reuters.

„Ha megnézzük a megjelenő technológiát, az elektromos autó-törekvéseket, óvatosnak kell lennünk, mert ezzel egyidejűleg növeljük a függőséget nagyon kevés országtól” – mondta Zipse egy New York-i kerekasztal-beszélgetésen, kiemelve, hogy az akkumulátorok nyersanyagellátását főként Kína ellenőrzi.

 

„Ha valaki valamilyen okból nem vehet elektromos autót, de szüksége van új autóra, akkor inkább azt javasolnák, hogy örökké a régi autóját vezesse? Ha önök már nem adnak el belsőégésű motorokat, akkor majd valaki más fog” – mondta Zipse.

 

Régóta ellenzi a belső égésű motoros autók értékesítésének teljes betiltását, mivel a szabályozó hatóságok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az autóiparra, hogy csökkentse szén-dioxid-kibocsátását és környezeti hatásait.

Zipse szerint mind a nyereség, mind a környezetvédelem szempontjából kulcsfontosságú a belső égésű motorral hajtott, üzemanyag-takarékosabb autók kínálata, és rámutatott a töltőinfrastruktúra hiányosságaira és az elektromos járművek magas árára.

A vállalatoknak arra is számítaniuk kell, hogy az energiaárak és a nyersanyagok továbbra is magasak maradnak, mivel hatékonyabbá kell tenniük a gyártást és fokozniuk kell az újrahasznosítási erőfeszítéseket a költségek alacsonyan tartása érdekében – mondta.

„Most van egy csúcs, lehet, hogy nem maradunk a csúcson, de nem térünk vissza a korábbi árakhoz” – mondta. „Fontos, hogy  mennyi energiát használunk fel, továbbá fontos a körforgásos működés – környezetvédelmi okokból, de még inkább gazdasági okokból.”

Kép forrása: Unsplash

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.