Fenntarthatóság

Klímavédelemre nevelés VR űrutazással

NRGreport | 2022.04.22. 11:00

A Dunamenti Erőmű támogatásának köszönhetően 20 százhalombattai iskolás is részt vesz a nemzetközi SpaceBuzz projekt magyarországi kezdeményezésében. A program fő célja a 10-12 éves iskolások környezeti nevelésének egyedülálló újragondolása és a tudományos tantárgyak iránti érdeklődésük felkeltése, az űrhajósok „Föld perspektíváján” keresztül.

A Magyarországon idén tavasszal – egy Erasmus+ pályázat eredményeként – elindult oktatástámogató programban a gyerekek megismerik a világűrt, a Föld bolygót, klíma- és környezetvédelmi szemléletük felelősségteljessé válik, és fejlődnek a kommunikációs és együttműködési képességeik, valamint a kreativitásuk.

A SpaceBuzz konzorcium 2020-ban alakult holland projektvezetéssel, francia, olasz és magyar részvétellel. A program célja, hogy a holland űrhajós és alapítótárs, André Kuipers által bemutatott SpaceBuzz rakéta bevonásával, a virtuális világ adta lehetőségek kihasználásával a gyerekeket a tudományos tantárgyak iránt elkötelezettebbé tegyék. A Föld törékenységét, sebezhetőségét űrhajós perspektívába helyezik, és a VR (virtuális valóság) alapoknak köszönhetően támogatják a tanulási folyamatok hatékonyságát. Az iskolai oktatásba illeszkedő MTMI (mérnöki, természettudományi, matematikai és informatikai szavak rövidítése) oktatástámogató program lényege, hogy ezeket a tantárgyakat integrálják a nem MTMI tantárgyakkal, és így alakul ki az oktatási anyag. (Például a matematikát a történelemmel.)

Százhalombattán az Arany János Általános Iskola, az Eötvös  Loránd Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola és az 1. Számú Általános Iskola tanulói csatlakozhattak a programhoz a Dunamenti Erőmű támogatásának köszönhetően. A SpaceBuzz űrhajó április 30-án „landol” Budapesten, így a hazai program csúcspontjaként várja majd azt a több száz – köztük 20 százhalombattai – diákot, akik sikeresen elvégezték a programot, és készen állnak a „felszállásra”.

Virtuális űrutazáson vesznek részt, hogy az „űrből” ők is megláthassák, milyen apró és törékeny a Föld.

Kép forrása: pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.