Mobilitás

Mi kell egy járat kibocsátásának csökkentéséhez? – Az AirFrance tesztelte

NRGreport | 2022.05.09. 03:48

Az Air France április elején elindított egy új, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó programot. A napokban a légitársaság két járatán tesztelte, mennyire komplex és kihívásokkal teli folyamat lenne a járatok 50 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó üzemeltetése.

Az Air France ACT elnevezésű új stratégia keretében a vállalat három fő területen fogalmazott meg lépéseket a környezetvédelem érdekében, melyek alatt a következőket értjük: az üzemelése során közvetlenül és közvetve kibocsátott szén-dioxid csökkentése, illetve a szén-dioxid megkötését célzó projektek támogatása.

Az első célkitűzés megvalósítását támogató intézkedéseket hozott a társaság két, Párizs-Charles de Gaulle-ról induló járata esetében, melynek eredményeként ezen járatok szén-dioxid-kibocsátása közel 50 százalékkal csökkent.

Az egyik járat Párizs és Montreal között közlekedett május 3-án Airbus A350-essel, a másik a francia főváros és Lisszabon között repült május 4-én egy Airbus A220-assal. Ez a két típus teszi ki 2030-ra az Air France flottájának 70 százalékát, és az elődtípusokhoz képest 25 százalékkal alacsonyabb fogyasztás és emisszió mellett üzemeltethetők – derül ki az AirFrance-KLM szerkesztőségünknek eljutatott közleményéből.

A projekt során az A350-est 16, az A220-ast 30 százalékban fenntartható forrásból származó kerozinnal töltötték fel szemben a ma használt egy százalékkal. A személyzet önvezető, elektromos buszokkal közelítette meg a repülőgépet, amelybe az árut szintén elektromos rakodó gépekkel pakolták be, a repülőtéri hátratolást elektromos traktorokkal végezték, a földi gurulás során csak az egyik hajtóművet használták, az útvonalat a lehető legoptimálisabbra tervezték és út közben is finomhangolták, valamint folyamatos süllyedést alkalmaztak a célrepülőtér megközelítése során.

Az utasokat előre tájékoztatták és kérték, hogy a lehető legkevesebb csomagot hozzák magukkal, a prémium várókban helyi alapanyagok felhasználásával készült menüt szolgáltak fel, az ételhulladék csökkentése érdekében kérték az utasokat, hogy előre válasszák ki az ételeket, amelyeket könnyebb zsúrkocsikon szolgáltak fel, az evőeszközök és tálcák újrahasznosított anyagból készültek, a szemetet pedig szelektíven gyűjtötték.

Mindezek összesen közel 50 százalékkal csökkentették a járatok szén-dioxid-kibocsátását. A projekt megvalósulását az Air France minden területének összehangolt munkája mellett olyan elismert partnerek támogatták mint az Airbus, az vagy üzemanyagot szállító TotalEnergies.

Vincent Etchebehere, az Air France fenntarthatóságért felelős alelnöke elmondta: a környezetvédelmi intézkedéscsomag bevezetése után fontosnak tartották, hogy demonstrálják is a lépések hatásait.

 

Az átalakulás erőforrásigényes és nagyon komplex, de nincs más opció. Az Air France elkötelezett abban is, hogy minden, a Skyteam légitársasági partnereknél keletkezett tudást is felhasználjon ebben a folyamatban, és teljesíteni tudjuk a Párizsi Klímaegyezményben foglalt célokat”.

 

Kép forrása: Unsplash

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.